Szigethy Lajos: Luther lelke. II. (Budapest, 1927)

11. Vajda Péter

68 Bakony nyugati lankásán idillien fekvő kis magyar faluban megszerette a természetet, megszokta a munkásságot, az igénytelenséget, a szegényekkel és elnyomottakkal való együttérzést, az igazi deimokraitikus világfelfogást. Lutheri dacos büszkesége mellett ezek a tulajdonságok végig kísérték életén. A gimnázium alsó hat osztályát Sopronban végezte, de innen el kellett távoznia, mert büszke szókimondásával megsértette egyik tanárát. Az utolsó két gimnáziumi, akkor akadémiainak nevezett tanfolyamot Győrött végezte el. Hálásan emlegette derék bencés tanárait. Aminthogy a felekezeti korlátokon felülemelkedő szeiretet egyik fővonása volt lelkületének. Azután — úgy látszik valami rábízott tanuló kísérőjeképen — egészen Itáliáig terjedő nagy utazást tett. Utazni nagyon szeretett: és tudott is okosan utazni. Mindent meglátó szemmel járt a művészet, az élet és a természet szépségei között. Ezért a jómódú szülők szívesen bízták rá, mint mentorra, a gyermekeiket. A természettudományok kedvelése és emberszerető szíve indította arra, hogy Pesten orvosnövendéknek iratkozott be. El is végezte kitűnően az orvosi tanfolyamot, de az 1831-i úgynevezett koleralázongás alkalmával Stálily Tgnác országos főorvos és egyetemi tanár, akit a tömeg egy Vajdához hasonlító ifjú vezetése alatt megalázott és szidalmazott, engesztelhetetlen haragosa lett. Utolsó szigorlata előtt azt kívánták tőle, igazolja magát Stáhlyval .szemben tanúsított magaviseletéért. Az önérzetében sértett, ártatlanul vádolt ifjú ezt nein tette. Inkább lemondott a hajlamainak annyira megfelelő orvosi pályáról és az irodalomnak szentelte magát. Itt is egész ember volt. Mint szerkesztő és író annak a romantikus iránynak lett munkása, melyet Kisfaludy Károly lelkes triásza: Vitkovics,