Szigethy Lajos: Luther lelke. II. (Budapest, 1927)

9. Böhm Károly

56 besztercebányai tisztes és jómódú kovácsmester, édesanyja a régi nemes Zsufay-család ivadéka volt. A családban a német társalgási nyelv mellett magyar szellem uralkodott. Erre vall az édesapának szava is: „Fiam, magyar vagy! Kossuth és Deák előtt le kell térdepelned!" így azután, mikor a besztercebányai ötosztályú gimnáziumban a tanítási nyelv magyarrá lett, a negyedik osztálybeli kis diák örömmel nekifeküdt a magyar nyelv megtanulásának és tűzeszével, csodás szorgalmával ebben is első lett társai között. Az iskolán kívül is rengeteg sokat tanult. Már negyedik osztályos korában olyan jól tudott görögül, hogy Homerost végigolvasta. A buzgó evangélikus édesapa nem akarta fiát a helybeli katholikus gimnáziumba járatni; inkább elküldte a messze Pozsonyba, melynek líceumát egykor Besztercebánya másik büszkesége, Bél Mátyás virágoztatta fel. Itt is kitűnt társai között és mondhatjuk, tekintély volt tanárai, köztük a kiváló Lichner Pál, Fuchs Albert, Michaelis Vilmos előtt. Lelkesen résztvett az ifjúsági egyesületek életében. Mint éleseszű és igazságos bíráló, vezérszerepet vitt a magyar és a német önképző-körökben. Irt verseket, drámákat: németül is, magyarul is. Ezek magukban is értékesek, de még nagyobb a jelentőségük azért, mert prózai stílusa e költői gyakorlatokban szemléletessé fejlődött, alkalmassá lett a legmélyebb igazságok világos kifejezésére. Pozsonyban maradt mint theológus, de nem papnak, hanem tanárnak, tudósnak készült és szakadatlanul gyarapította ismereteit. Megtanult franciául, angolul, olaszul, spanyolul, tótul, szerbül. A világirodalom remekeibe olyan mélyen behatolt, hogy egyetemi tanár korában hallgatóit bámulatba ejtette ismeretei terjedelmével és mélységével.