Szigethy Lajos: Luther lelke. II. (Budapest, 1927)

6. Csepreg és Zvonarics Imre

42 tudná, hogy már a reformáció hajnalán meggyúltak a máglyák és rajtuk hősi halált haltak többen, mert Luther könyveit árulták, vagy eszméit hirdették. Ki ne gondolna meghatottsággal gályarab lelkészeinkre és tanárainkra? Kit ne töltene el borzalommal Carafának, a huszonnégy eperjesi vértanú hóhérának neve? De már kevesebben ismerik egyházunk történőiének azt a leggyászosabb lapját, melyre Csepreg pusztulása és az 1223 csiepregi vértanú neve van feljegyezve. Borzalmas történet ez: mintha nem is nálunk, hanem a cirkuszi véres játékokban örömüket találó rómaiaktól leszármazó valamelyik délnyugateurópai nemzetnél történt volna. Sőt némi vigasztalás van abban, hogy e magyar Szent Bertalan-éjszakának áldozatai magyarok ugyan, de hóhérai jórészt idegenek: Collalto császári generális horvát és kozák zsoldosai, akiket a spanyol Loyola lelkének örökösei, a jezsuiták izgattak őrjöngő kegyetlenségre. Sopron és Sárvár mellett Csepreg volt a harmadik dunántúli Sión. Földesurai, a Nádasdyak itt is alapítottak könyvnvomda mellett iskolát, melyben egy darabig a nagy Erdősy Szilveszter János is működött. Iskolájába a magyar szó kedvéért sok német ifjú is járt. A XVI. század végén éppen Csepreg volt a Luther elveihez legszilárdabban ragaszkodó, íigynevezett igazhitű lutheránusok legerősebb vára. Nagy papjainak, különösen a Zvonaricsoknak híre-neve is sok evangélikus családot Csepregre vonzott. A Zvonai'icsok horvátosan hangzó neve is bizonyság amellett, amit hitelesen tudunk, hogy Horvátországban és a horvát lakosságú, de Zala vármegyéhez tartozó Muraközben is elterjedt a reformáció, jórészt a Zrínyiek pártfogása alatt,