Szigethy Lajos: Luther lelke. II. (Budapest, 1927)

5. Győry Vilmos

40 mindenkin olyan szívesen segített, aki nem mondott soha senkiről rosszat, mert ha jót nem mondhatott, inkább hallgatott, akinek egész lénye kedvességet sugárzott. És mennyire szerették az édes családi körben: a feleségek felesége, a jó gyermekek, lelke e méltó örökösei ég édesanyja, akit az egész család dédelgető gonddal vett körül. Ezt a nagy szeretetet ő is teljes szívével viszonozta. Irodalmunkban Petőfivel együtt tündöklő példája az édesanya iránt való fiúi hálás szeretetnek. Utolsó versét is anyjához írta: „Anyám, anyám, beteg vagyok, Testem, lelkem, mindenem, Amint egykor, hű kezeddel Vess te ágyat énnekem. Fiam, fiam, mire gondolsz

1? Sírban én, az nem lehet! Anyám, anyám, éppen azért S éppen ott kérek helyet." Mert bizony a java korában élő ember halálos beteg volt. Szinte emberfölötti, mondhatjuk lutheri munkássága csak fokozta szívbaját, és negyvenhétéves korában elragadta a halál. De lelke tovább élt nemcsak műveiben és a hálás utókor kegyeletében, hanem hozzáméltó, saját tehetségüknek megfelelőleg nyomdokain járó gyermekeiben. Ezek közül különösen e kettőben: Ginevemé Győry Ilonában ós Lórántban, az egykori földniívelésügyi miniszterben. Ilona, mint egy kiváló angol tanár felesége, a világ leghatalmasabb nemzetének körében a magyarság apostola volt. Atyjától és anyjától örökölt végtelen szieretetreméltóságával ott az idegenben nemzetünknek jóbarátokat