Szigethy Lajos: Luther lelke. II. (Budapest, 1927)

4. Wallaszky Pál

31 érzett, előlépett első nagy nemzeti jelentőségű munkájával, Mátyás korának kultúrtörténetével. Ezt is, mint valamennyi munkáját, latinul írta. Ne csudálkozzunk rajta, hiszem ez volt a magyarországi latinság aranykora. Olyan lelkes magyar emberek is latinul írták hazafias érzéstől áthatott történeti éis földrajzi munkáikat, mint Bél Mátyás, Pray György és Katona István. És Wallaszky éppen abban látta főhivatását, hogy a nyugati művelt közvélemény el'őtt nemzete becsületének védője legyen. Tehát olyan nyelven kellett írnia, melyet a külföldiek is megértettek. Eszményképétről, Hunyadi Mátyásról szóló munkája, melyet még németországi diákkorában írt, igen nevezetes munka. Igaz, hogy azóta, Teleki József, Csánky Dezső, Fraknói Vilmos és társaik kutatásai alapján sokkal többet tudunk erről a korról, mint amennyit Wallaszky tudhatott. De bámulnunk kell az ifjú teológus nagy tudását és méginkább éles elméjét, mellyel sokszor megtalálta azokat a történeti igazságokat, amiket később tudó siaink levéltári adatok alapján igazoltak. Életének fő munkája, amit már itthon írt, a „Conspectus Reipublicae Litterariae in Hungaria". Ez nem csupán irodalomtörténet, amit a címe mond, hanem kultúrtörténet. Egyúttal hatalmas védőirat azok ellen, akik rosszakaratból, vagy tudatlanságból nemzetünk kultúráját lekicsinylették. Bámulatos könyv, különösen ha tekintetbe vesszük, hogy legnagyobb részét falusi magányában írta, és hogy akkor még az oklevelek, kéziratok legnagyobb része magánemberek levéltáraiban hozzáférhetetlen volt. A munka korszakos jelentőségét megérezteti velünk három nagy magyar ember elismerő bírálata. Kazinczy Ferenc, mikor 1817-ben Wallaszky arcképét kiadta, egyúttal két nagy műve alapján úgy