Szigethy Lajos: Luther lelke. II. (Budapest, 1927)

2. Pálfy József

20 És ő értett ehhez, mint rajta kívül kevesen. Zsebe mindig tele volt gyüjtőívekkel. Öt is el lehetett volna nevezni, mint Székácsot, az ország első koldusának. Így 1858-ra felépült Sopron egyik legkiesebb lantján a célszerű, sőt díszes iskola. Most azután a felszerelésre kellett gyűjteni és ösisze kellett koldulni, például a szükséges hangszereket. Bizony ezek nem is voltak mindig a legtökéletesebbek. Fennmaradt a kedves anekdota, hogy a Soproniján hangversenyző Reményi Edét meghívta Pálfy ebédre. A jókedvű művész a tiszteletére valami zenedarabot előadó képezdészek prímásának kéziéből kivette a hegedűt, hogy maga vezesse a zenekart. De letette a gyarló zeneszierszámot, mivel azon, szerinte, nem lehetett játszani. „Lám az én fiaim olyan nagy művészek, hogy még ilyen hegedűn is tudnak játszani" — volt Pálfy szellemes válasza. Mert Pálfy fiainak szólította és fiaiként szerette tanítványait. Lelkével megtöltötte az egész intézetet és bennie vallásos^ kitűnő-módszerű tanítókat nevelt. Hadd nevezzük meg legalább legnagyobb fiát, a tanítók tanítóját, a derék Péterfi Sándort. Csoda-e, ha ez a munkában szinte telhetetlen ember, aki anyagi gondja mellett irodalmilag is sokat dolgozott és akit családi boldogtalansága is gyötört, idő előtt kidőlt, ötvenhétéves korában megölte a szívbaja, a magyar iskolaügy, különösen a tanítóképzés lelkes apostolát. De Isten kegyelméből hozzáméltó utódok folytatták munkáját. Legkiválóbb utódjának, lelke méltó örökösének, Kapi Gyulának fia, Kapi Béla örökítette meg Pálfy ein lékét alapos és & szív melegével megírt életrajzában.