Szigethy Lajos: Luther lelke. II. (Budapest, 1927)

22. A báró Prónay-nemzetség

130 korában, II. Lipót alatt a pesti zsinat alelnöke, majd egyházunk egyetemes felügyelője lett, A nagyműveltségű férfiú, a göttingai egyetem egykori kitűnő hallgatója, a hazai történet alapos búvárlója egyúttal nagy mecénás is volt. Segítette Kessler Ignácot Magyarország történetének kiadásában és pénzzel is, jó tanáccsal is támogatta Körösi (Jsoma Sándort, a nagy keleti utazót. Kis János és Kazinczy szerették Prónay Sándort és Kazinczy hazánk díszének nevezte. Székács tartotta fölötte, mint az Akadémia igazgatósági tagja fölött, az emlékbeszédet, és kiemelve tudományos érdemeit, jellembeli kiválóságait, őt egyházunk lelkének, félszázadon át legerősebb oszlopának nevezte. Elmondta róla azt is, hogy rajongott a természetért; az acsai kert ő alatta lett hazánk egyik legszebb főúri díszkertje, valóságos földi éden. Kiemelte benne arisztokratikus büszkeségét, mely nem volt gőg, hanem buzdítás, hogy dicső eleinek nyomdokában járjon. Sándor testvérében, Lajosban a család vitézi (lényei tündököltek. A napoleoni háborúknak volt hős ezredese, a Szent István-vitézi rend keresztese. II. Gábornak, a bárói ág másik megalapítójának hasonló nevű unokája, Gábor, ismét a békés Prónaverényekben vált ki és ezek által lett a legkiválóbb Prónay: a család legfőbb dísze és büszkesége. Prónay Gábor (1812—1875) nagyműveltségű ember volt. Nemcsak a világi, de a teológiai tudományokban is kivált. A Biblia két szent nyelvében annyira jártas volt, hogy a szaktudósok is bámulták. A közügyekben, családja hagyományainak hódolva, lelkesen résztvett. Mint az 1839—40-i országgyűlésen Turóc vármegye egyik követe, ő volt az első másfélszáz év óta, aki a vármegye közgyűlésén nem latinul, hanem magyarul tartotta meg