Szigethy Lajos: Luther lelke. I. (Budapest, 1926)

Zólyomvármegye és a Radvánszkyak

46 járó ifjaknak gyámolítói írták be nevüket egyházunk nagy jóltevői közé. Akadtak köztük kiváló gyülekezeti, egyházmegyei, gyámintézeti, egyházkerületi és egyetemes felügyelők, illetve elnökök. Ezen a téren a Radvánszky-jellem legszebben ragyog Antalban, a bárói ág megalapítójában. Mint igen buzgó evangélikus és amellett politikai bátorsággal a legnagyobb mértékben megáldott ember, azzal kezdte nyilvános szereplését, hogy 1840-ben, mint Zólyom vármegye alispánja, rettenthetetlen bátorsággal lépett fel egy vallása miatt üldözött szegény evangélikus tót paraszt mellett. És győzött, inert' igaza volt. Majd az 1843—44-i országgyűlésen mint követ döntő részt vett a szabadelvű vallási törvények megalkotásában. A szabadságharc korában mint Zólyom vármegye főispánja és a főrendiház egyik jegyzője egész az összeomlásig rendíthetetlenül kitartott a nemzeti ügy mellett. A Bach-korszakban, mint Jókai „Új földesurá"-ban az öreg Garamvölgyi, tisztes magányából nézte a közügyek szomorú menetét. Akkor lépett ki a harci porondra, mikor a bécsi kormány hírhedt, „Patens"-nek nevezett rendeletével meg akarta semmisíteni egyházunk ősi alkotmányát. Bár cserébe sok anyagi jót ígért, a protestáns világ nemesen ellenállt és győzött. Ε fölséges harcban Zsedényi Edével, Székács Józseffel ő volt hitsorsosainak elszánt és egyúttal bölcs vezére. Ezért bíró elé is idézték és hoszabb időre internálták. Majd mikor közel hetven éves korában a közbizalom az egyetemes felügyelői tisztet ruházta rá, öregségét nem kívánta jogcímül felhasználni arra, hogy méltóságának csak külső díszét viselje. Mint igazi Radvánszky, e hivatal terheit lelkiismeretesen magára vette. Kedves és felemelő emlékem soproni diákkoromból, mikor kiváló tanárunk, Poszvék Sándor el-