Szigethy Lajos: Luther lelke. I. (Budapest, 1926)

Thurzó György

35 át élt, híven legeltetve az Úrnak magyar lutheri nyáját. Hivatala tövises útján és a sötét Rudolf-fé'e korszak megpróbáltatásai között Erzsike szeretete mellett a wittenbergai emlékek és Luther lelke melegítették a szívét. Mennyit mesélt ezekről az emlékeiről unokáinak és a káplánjainak. Egyszer azzal végezte emlékezéseit : „Bizony, ezekben a nehéz időkben el kellene pusztulnunk, ha Luther lelke nem lakoznék bennünk. Mi is az a Luther lelke? Ezt osak hasonlattal tudom veletek megértetni. Wittenbergából az utolsó nyáron elmentem egypár hétre egyik német pajtásommal ennek apjához, a sassnitzi paphoz, Rügen szigetére. Hányszor láttam ott a tengert; mindig másnak, de mindig csodálatosan szépnek; amint szendergett a holdfényben, pirulva felébredt a hajnalsugár csókjára, dühöngve vitázott orkánhangon az éggel, majd kibékülve szivárvány-kezet nyújtott neki. Ilyen változatos és ilyen örökszép a Luther lelke is. Azt mondom rá, amit ott a tengerről énekeltem: Szeretlek Luther, változó a képed, És mindig· igaz és örökre nagy; Imádom benned az őszinteséget, Te a szívemnek büszkesége vagyl" THURZÓ GYÖRGY. Hetven évvel 'többet írunk, mint első történetünk kezdetén. De hová tévedtünk Sárvár szelíd vidékéről? A hegyek oldalán sűrű fenyvesek sötétlenek: a völgy közepén szilaj hegyi folyó rohan sziklás partok között. És mint evangélikus magyarok, itthon érezhetjük magunkat ezen az eleinte szokatlan tájon is, mert 3*