Szigethy Lajos: Luther lelke. I. (Budapest, 1926)

A sárvári magyar diák Wittenbergában

16 szívesen Wittenbergába; legalább lesz beszélgető társam az uton." Volt is idejük beszélgetni, míg a három erős ló a nehéz boros szekérrel szántogatta a feneketlen homokot. Mert ez a vidék itt „Európa porzótartója". Erre írta Luther: „0 Ländichen! Du bist ein Sändichen!" „Kedves kis hazám: homok vagy, az ám." „Nézze diák úr — kezdte Hans a beszélgetést, — ezt a bort Cranach Lukácsnak, a híres festőnek, Luther hű barátjának és kedves keresztkomájának szállítom. Ő különben a polgármester is és olyan szigorú rendbt tart a városban, hogy néha még a diákok is szót fogadnak neki. A mellett gyógyszertára, papírkereskedése, könyvesboltja és bormérése is van. Egyszóval ő a „minden lében kanál-ember" Wittenbergában. Igazi eredetiség." De az ám maga Hans is. Insulanusnak volt módja alaposan a lelke mélyére néznie ennek a közlékeny embernek. Mesélt ez annyit, hogy alig győzte hallgatni. De minduntalan megszakította a meséit, hogy valamelyik szemközt jövő fuvarosra, vagy bárki másra válogatott gorombaságot zúdítson. Ezekre többnyire tréfa, vagy nevetés volt a válasz. Mert úgy látszott, neki minden szabad, hisz ő a „goromba Hanö", a leggorombább fuvaros egész Szászországban. Pedig ez sokat mond, különösen, ha fuvarosról van szó: hát még abban a gorombaságáról híres XYI-ik században. De a beszélgetés során kitűnt, hogy amellett milyen áldott jó szíve van: Luther példájára, mint gyermektelen ember, egy csomó örökbefogadott árvát nevelt a házánál. Milyen nagy szeretettel beszélt róluk. És milyen hiszékeny ember! Most meséli Insulanusnak, amit komája, Luther „udvari borbélya" hiteitett el vele. A nyáron csaknem kibékültek a pá-