Szigethy Lajos: Luther lelke. I. (Budapest, 1926)

Haberern Jónatánné, Liedemann Róza

140 felkai lelkészt, a gályarabok korában hitéhez való hűségéért ártatlanul hazájából a bujdosásba, a nyomorba kergették. Haberernné is munkatársa lett Székácsnak, majd utódainak, és pedig, női lelkének megfelelőleg a jótékonyság terén. A Székács-alapította „Tábitha" egyházi jótékony nőegyesületnek volt félszázadon át elnöke, lelke, mindene. Ebben az egyesületben a tagok nemcsak felesleges filléreiket adták alamizsnaképen a szegényeknek, hanem dolgoztak értük, szerető szívük melegével Istenhez igyekeztek őket vezérelni. Bámulatos volt, mennyire meg tudta nyerni Haberernné a nőket a jótékonyság szolgálatára. Rajongva sereglettek szeretett elnöknőjük köré, és fáradhatatlanul varrtak, dolgoztak a szegényekért, örömmel emlékszem vissza, hogy az ő munkatársa volt az is, aki hozzám legközelebb áll. Anyai szívébe fogadta az árvákat is: a Protestáns Árvaház ügyeinek egyik leglelkesebb intézője, utóbb ez áldott intézet tiszteletbeli választmányi tagja volt. Bármily szerényen dolgozott is a szent ügyért, az elismerés felkereste. Királya érdemkereszttel tüntette ki. Gyülekezete lefestette arcképét és tanácstermében függesztette fel a nagy papok: Székács József és Győry Vilmos arcképének közelében, akiknek a jótékonyság szolgálatában senki se volt nála hűségesebb munkatársa. Amennyire igaz Üdvözítőnk szava: „Szegények mindig lesznek veletek", annyira óhajtandó, hogy Haberern Jónatánnék, az ő példájára munkálkodó áldott jó nagyasszonyok is mindig legyenek velünk és közöttünk.