Szigethy Lajos: Luther lelke. I. (Budapest, 1926)
Veress Pálné, Beniczky Hermin
134 Aki elolvassa Takács Sándor érdekes könyvét a „Magyar nagyasszonyokéról, láthatja, milyen magas műveltségű, lelkes, buzgó nők voltak a XVI— XVII. században a lutheri magyar egyház igazi védőszellemei. Az előkelő családok később is gondoskodtak leányaik magasabbfokú neveltetéséről: vagy külföldi intézetekben, vagy még többször itthon, házi nevelőnők útján. Feljegyezték, hogy a XIX. század közepén tízezer idegen nevelőnő „Fräulein, miss és mademoiselle" tartózkodott az előkelőbb magyar családoknál. Ezek köziil sok bizonyára megfelelt hivatásának, de ez idegen nevelésnek az a nagy veszedelme mindenesetre megvolt, hogy az előkelő nők eltávolodtak a nemzeti kultúrától. Magyarul alig tudtak, a nemzeti irodalom szépségeit nem látták meg s nem érezték át. Erdélyben nemzetiesebb volt a lélek. Egy Teleki gróf csodálkozva mondta „nagymagyarországi" vendégének: „Magyarországi grófné... És tud magyarul! Ez igazán meglepő és szép dolog!" Látták a magyar nők ez idegenné válását és siratták a költők, mint Vörösmarty is a „Magyartalan hölgyhöz" és az „Elhagyott anya" című költeményeiben: „E bús anya képe, te képed, oh hon: Márványkebel átka van asszonyidon." Látták a pedagógusok is, és akartak rajt segíteni. Különösen evangélikus részről. így Schmidt András eperjesi kiváló tanárnak volt évtizedeken át jóhírnevű leánynevelő-intézete. De az országos jelentőségű, társadalmi úton létrehozott első alkotás Veres Pálné nevéhez fűződött. Beniczky Herminnek, az előkelő, kiváló tagokban oly gazdag evangélikus család tagjának ifjú-