Szigethy Lajos: Luther lelke. I. (Budapest, 1926)

Gróf Teleki Józsefné, Királyfalvi Róth Johanna

128 De a Vesta istennő tüzének, a liaza géniusza jelképének ápolását papnőkre bízta. És, jaj volna a papnőnek, „ha szenderegne, ha aludnék, ha elhalna mellőzött tiize ... elevenen mély sírboltba tennék, csontok korhadnának körüle." Jaj volna a magyar nemzetnek és vele a magyar evangélikus egyháznak a sorsa is, élőhalottként szállna sírjába, ha szerető, áldozatokban meg nem lankadó női szivek nem ápolnák oltárán a hazafias és vallásos érzés szent tüzét. Papnőkben a mi szent oltárunk, hála Isten, soha se látott hiányt. Már eddig is, a férfiakról szóló történetek kapcsán meg-megemlítettünk egyet-egyet. De most külön is hadd szóljak közülök háromról, akiknek közéleti szereplése közelebb áll szívemhez. Mind a hármat Luther lelke ihlette meg. Egyikük, Gróf Teleki Józsefné, Királyfalvi Eóth Johanna az ifjakat, a másik, Veres Pálné, Beniczky Hermin a leányokat, a harmadik, Haberern Jonatánné, Liedemann Róza a szegényeket vezette Luther útján Istenhez. Az első a főúri osztály, a másik a középnemesség, a harmadik a művelt városi középosztály női erényeinek reprezentáló megtestesülése. GRÓF TELEKI JÓZSEFNÉ, KIRÁLYFALVI RÓTH JOHANNA. Ha valaki Plutarchos módjára „párhuzamos életrajzok"-at írna és egymás mellé állítaná egy-egy református és evangélikus magyar nagyember életét — egy keretbe kellene foglalnia Lorántffy Zsuzsánnát és Róth-Teleki Johannát. — Ahogyan amaz a református, úgy ez az evangélikus tanulóifjúságnak volt a gondviselő édesanyja. A nevezetes százezer forintos, úgynevezett Róth-