Szigethy Lajos: Luther lelke. I. (Budapest, 1926)

A sárvári magyar diák Wittenbergában

10 Újsziget után nevezgetik, továbbra is megmaradt segédtanárnak, a Szilveszter uram bölcs vezetése alatt. ι A kis Boros Erzsikét annyira szereti a nagyságos asszony, hogy el se tudna tői© válni: itthon neveli és 'taníttatja tehát. És mégis milyen isokat tud! Először is tud írni-olvasni. Azután lantot pengetni, énekelni: még olaszul is. Erre a nagyságos úr olasz karmestere tanította meg, akit ez pádovai diák korából hozott magával. A finom olasz dalok úgy csilingelnek a kis leány gyöngysor fogai között, mintha csupa ezüst csengők volnának. Mennyi idézetet tud a bibliából! Abban a kis bodros fejecskében hogyan is fér meg annyi tudomány! Luther kiskátéját felmondja, mint a vízfolyás! A kérdésekkel együtt! De érti is! Vallásra a jó esperes úr tanítja, aki neki is keresztapja, mint Marcinak. Ez is kapocs kettejük között. Az esperes úr pedig azt tartja Lutherrel, hogy a vallásban többet ér egy szó értelemmel, mint száz szó értelem nélkül. Gyönyörűek a kézimunkái. Sütni, főzni pompásan megtanult az urasági szakácstól. A mellett olyan szép a sugártermetével, rózsás arcával, jóságos égkék szemeivel, amilyen csak magyar lánv lehet lizenhatesztendős korában. Márton diák szereti is ám, mintha csak a testvére volna. Yagy talán egy kicsit jobban is? A két tanár ott beszélget a szép új iskola igazgatói szobájában. Az idösebbik — még ő is csak harminchét éves — csupa tűzláng, mint mindig, ha a magyar népnyelvről és népköltészetről beszélhet. „Bizony, Insulanusom, ebben is Luther nyomdokain kell járnunk. Ahogyan ő a német nyelvet, nekünk meg ezt a mi Hamupipőkénket kell felöltöz-