Moravcsik Gyuláné: Gróf Teleki Józsefné Róth Johanna 1741-1813 (Budapest, 1899)

26 Szemünkbe ötlik a két fehér szobor; egy halálfőt tartó síró nő s egy más nőalak, amint boldog arccal égre tekint. Az első az itt maradottak keservét, a másik az elhunytak boldogságát jelzi. Megpillantjuk a régi, márványba vésett siriratot, Róth Johanna szavait, melyeket az édes anyja számára épített sírbolt falaira vésetett . Olvasva e szavakat, im egyszerre érezzük az életet, az örök halhatatlant, látjuk a lelket, az eszmét, íme újra itt van az a kéz, mely annyi áldást hint szét s reá mutat ez igékre, amelyek a sírbolt piros márvány-táblájába vannak vésve : „Állj meg itt utazó! s szokj meg jól elöro Léted főcéljához, tekintvén e kőre. Itt nyukszik,*) mig felkél, Vathai Borbála Az élet Urának serkentő szavára, A kit kegyes, jámbor s tsendes természete A jót merni tudó jókkal betsiiltete, Jó magyar asszony volt, s más népektől nem kért Kölcsön cifra vétket, ős jó erköltsinkért. Ezerhatszáz nyolcvannégynek folyásában, Tizenhetedik nap volt mindszent havában, Midőn holta után Róth Tamás férjének, Huszonnyolc hónappal lön vége éltének. Ezen kősir által fen hagyni kiványnyu. Jó emlékezetét Johanna leánya ; Ki mint Róth, Teleki József élte párja, Ide legelsőben édes annyát zárja. Zárja, de korántsem zárja azt egészen, Nem vévén a halál erőt a főbb részen. Ezt tartfd meg utazó', hogy örökre jól élj, Nem a halálodtól, hanem a biintől félj. Anyját, kinek a sírboltot építette, 1784-ben vesztette el; kinek azonban emlékét, tanácsait, intéseit mindig hiven megőrzi és természetes, hogy az ily gondosan *) Az eredeti helyesírást tartottam meg.