Schrödl József: A magyarhoni protestantismus hatása a magyar nemzeti szellem fejlődésére (Budapest, 1898)

VI. A protesztantizmus fellépése Magyarországon. Vádak a protesztantizmus ellen. A protesztantizmus nemzetivé lesz

105> látlan hatalmú, vagyis absolut királyság, melyet elérni, megteremteni egész Európában akkor divatban volt; e divat Macchiavelli olasz tudós politikus befolyására vezethető vissza, viszont Macchiavelli a byzanczi és nyű­göt római császárság példáján lelkesedett. A hogy Spa­nyolországban a király korlátlan hatalmát helyreállítot­ták, úgy törekedtek erre a Németalföldön is. Itt sem a katholikus egyház védelme a főczél: midőn a világi hatalom arra vállalkozott, hogy az egyház által kijelölt eretnekeket megégeti, egy hallgatag szövetség értelmé­ben cselekedett. Nemcsak azok voltak ugyanis az eret­nekek. kik egyéni felfogásukkal szembekerültek az egy­ház hagyományos szellemével, hanem azok is, kik vagyon, tekintély vagy befolyás következtében veszedelmesek voltak a hatalomra nézve. Az inkviziczió igy igen jó eszköz volt a szabad szellem elfojtására, az eretnekség kiirtására, a politikai önállóság megfélemlítésére és a kincstár megtöltésére. De minthogy az ilyen abszolutizmusra való törek­vés minden erők megfeszítését feltételezi és gyakran jő azon helyzetbe, hogy a saját vagy az ellenfél léte között kénytelen választani, az eszközökben nem lehet nagyon válogatós, a fődolog, hogy czélra vezessen. Ezen eszközöket már megjelölte Macchiavelli az emberi őster­mészet legmélyebb ismeretével, és ez a rettegtetés (terrorismus). Csakhogy ezen eszköz félrendszabály csak és két élű fegyver akkor, midőn a rettegés der­medtségéből felocsúdó ellenfél a kétségbeesés vakmerő­ségével törekszik a csapást visszaadni: Macchiavelli tanai szerint a legbiztosabban czélra vezető eszköz a korlátlan fejedelmi hatalom megállapításában az ellen-

Next

/
Thumbnails
Contents