R. Kiss István: Báró Radvánszky Béla emlékezete (Budapest, 1907)

6ι ségével; de különösen véghetetlen jóságával. Mert a képzeletet is felülmúló jó ember volt. Másról rosszat feltenni, a bűnöst, különösen a családos embert, büntetni, attól jó szive mindig visszatartotta. Ε tulajdonságát pedig ismerte utolsó bérese is ; birtokain ennek következtében a lopás nagyon elharapózott. Alig lehetett úgy sétálni birtokán, hogy valamit az ember észre ne vegyen, a mi nem volt rendjén. Néha kikocsiztunk ; figyelmét felhívtam egy s más dologra. Elszomorodott; erkölcsi érzékét láthatólag sértette a dolog, de aztán nyugodtan legyintett kezével: «Hadd éljen a szegény is!» Volt eset, hogy az utóbbi rossz termés idején kiszámította, hogy egy szegényebb ember családjával együtt bármennyit dolgozik is, nem élhet meg. Annyira ment aztán az elnézésben, hogy egy alkalommal egy szegény embert, a ki az ő birtokán akvirált tűzifát, útbaigazított, hogy véletlenül a csőszszel, a kivel nem sokkal előbb beszéltünk, ne találkozzék. Az igaz, el is látta erkölcsi prédikáczióval, de alig hiszem, hogy az használt volna. A szegény emberek nyomora és minden emberi szenvedés mélyen meghatotta. Mennyire szerette volna, ha ő minden szenvedést, minden sebet meggyógyíthatott volna. De a mi csak hatalmában volt, mindent megtett a szegények érdekében. Kapuja mindig nyitva állt előttük, kastélya előtt a koldusok és vándorok valóságos