R. Kiss István: Báró Radvánszky Béla emlékezete (Budapest, 1907)

48 szakában a tankönyvírók is a kor színvonalán akarván állani, átveszik ezeket, sőt a feltevéseket is — mindig a mai felfogás szerint — készpénz gyanánt fogadják, igazságként hirdetik. Ez még jobban elkeserítette. «Követelik, — úgymond — hogy ne az egyező, vagy plane egyetlen egykorú, vagy közel egykorú adatot, hanem a mai képzelet világát fogadjuk el. És sokan elfogadják, mert megfelel a mai gondolkozásnak és nincs benne ellenmondás, a mi pedig mindig volt, van és lesz a való életben.» Epen úgy boszantotta az is, hogy bevett szokássá vált a külföldi adatoknak elfogadása, istenitése a hazaival szemben. Példákat hozott fel, régi és új adatokkal, — nemcsak ujsáyközleményekkel, hanem komoly, alaposnak hirdetett német munkákkal bizonyította, hogy a külföldiek értesülése mily megbízhatatlan a nyilvánosság és tudás mai korszakában is. Anonymust is, mint egy méltatlanul meghurczolt embert, a szánalom és szeretet érzetével vette körül. Érdekesen illustrálja azt a következő apróság. Nagyon szerette volna, ha valamelyik fia a történelemmel komolyan foglalkozik, ha terveit örökségképen átveszi és megvalósítja. Megkért, hogy vezessem be őket a történetírás műhelyébe. Örvendetes munka volt; igaz, nagy lelkesedés^ sei kezdettem hozzá. Nagyobb fiával, Kálmánnal