R. Kiss István: Báró Radvánszky Béla emlékezete (Budapest, 1907)

Midőn arról a férfiúról kell írnom, a kit alkalmam volt alaposan megismerni és több évi ismeretség alapján szivjóságát és nemességét napról-napra jobban bámulni, multunk, tudományos életünk és általában minden szép és jó iránt való lelkesedéséből lelkesedést meríteni, tőle naponként tanulni és a kinek emlékéhez a szeretetnek és hálának annyi szála köt: nem szólalok meg azzal a szokott frázissal, hogy elfojtok minden érzelmet és az igazság részvétlen, tárgyilagos rideg hangján igyekezem írni, mert az én igazságom azt kívánja, hogy emlékét oly szeretettel elevenítsem fel, a mint szivemben él; nem mondom, hogy kritikát gyakorlok fölötte, most, a mikor róla emlékezem, mert a bámulat és szeretet, a mely hozzákötött, szigorú kritika alapján keletkezett és maradt meg; de határozottan Ígérem, hogy az igazság kutatóját legjobb meggyőződésem szerint, oly igazán mutatom be az igazság kutatóinak, a mint emléke lelkemben él és a mint az az ő igazságérzetének is megfelelne. i*