R. Kiss István: Báró Radvánszky Béla emlékezete (Budapest, 1907)
3 1 Midőn csodálkozásomat fejeztem ki, hogy még most is dolgozik, azt felelte, hogy csak Frankfurtban fog igazán sokat dolgozni, a hol nem fogja senki zavarni. De e tervében megakadályozta — a mire nem is gondolt — maga a híres professor. Szobájában ugyanis oly kényelmetlen kis asztal volt, hogy nagy iráscsomói és hatalmas termete miatt az Írással sehogysem tudott boldogulni. Mindjárt az első napon tehát nagyobb aszcalt kívánt, a miről jelentést tettek a professornak, a ki másnap kíváncsian kérdezősködött, hogy mit akar a nagy asztallal ? Megmutatta Írásait és elmondta, hogy dolgozni akar. Az orvos bámulva csapta össze kezeit. Újdonság volt előtte, — a mint azt szóval is kifejezte — hogy eey magyar mágnást munkakedvp, a fakó régi Írások még a szanatóriumban sem hagynak pihenni. De azért nem adott neki íróasztalt, sőt kereken megtiltotta, hogy dolgozzék. «A szanatórium nem arra való!» Mikor visszaérkezett, egészsége még jobban meg volt rongálva. Folytonos szivverési zavarokról panaszkodott. Hetekig álmatlanul virrasztotta át az éjszakákat, nappal pedig és esténként órákig künn ült a szabadban egy megmozdulás, egy szó nélkül. Hallgatta, hogy szive mily rohamosan ver és várta az őt mindenben jellemző nyugodtsággal, hogy mikor üt utolsót. De Isten azt a tiszta, nemes, jó szivet meggyógyította és egypár évre megtartotta, úgy,