Majba Vilmos: Életképek a keresztyén szeretet munkamezejéről (Budapest, 1914)
I. Értekezések - A feminizmusról. Paulik János
82 Természetes dolog azonban, hogy amikor én ezeket a nők iránt érzett legnagyobb tisztelettel s magasztos hivatásuk teljes átérzésével mondom, nem szeretném, ha valaki oda magyarázná a szavaimat, hogy én ezzel a feminizmusnak a női jogok kiszélesbítésére irányuló törekvései elől elzárkózom. Nem, hölgyeim ! Én vallom azt, hogy habár a nő más mint a férfi, s más is a természetszerű hivatása, mint a férfié, de azért a nő ép olyan becses s nélkülözhetetlen áldozatokat hoz a társadalmi élet oltárára, mint a férfiak, s ép azért azok a jogok, amelyeknek az élet és a közjó irányítása s előmozdítása céljából a férfiak birtokában vannak, a nőket is megilletik. Tudjuk, hogy a feminista-mozgalomnak egyik célja a nők szavazati jogának a kivívása is. De tudjuk azt is, hogy ez az igényük egyúttal az a vörösposztó, amelytől sokan riadoznak. Különösen azzal szeretik sokan ezt az igényüket elütni, hogy hiszen a nők nem egyforma terhet viselnek a férfiakkal, a nők nem katonáskodnak, nem fizetnek véradót a haza érdekében. Ez az érv azonban nagyon gyenge s tele van következetlenséggel s ellentmondásokkal. Én azt tartom, hogy akitől joga van valamely testületneklegyen az város vagy ország, áldozatokat követelni a maga fennmaradása érdekében, annak az illetőnek viszont — legyen az főherceg vagy favágó — kell hogy joga legyen közvetve vagy közvetlenül beleszólni abba, hogy az ő verejtéke mire fordíttatik. Minden egyéb okoskodás vagy eljárás — szerintem — hazugság, ököljog, zsarnokság. S miután a nők alkotó részei a társadalomnak s áldozathozataluk nélkülözhetetlen alkotó eleme az életnek, ez a beszólási jog tehát, — mely az aktiv és passzív választási jog alapján gyakoroltatik — őket is megilleti. Hogy a nők nem katonáskodnak? Hogy nem ontanak vért a hazáért? De hát kérem, hány ember katona azon férfiak közül, akiknek szavazati joguk mégis van ? A férfiaknak 75 °/<r a sohasem volt katona; és azok közül is, akik katonák voltak, ugyan hány ontott vért a hazáért? És ha már következetesek akarunk lenni s a katonaságot emlegetjük : miért nincs szavazati joguk éppen a tényleges katonáknak ? ... És hát az államóletet csak a nyerserő, a vérontás tartja fenn s védi és egyéb áldozat nem? Hát a nők nagy része nem-e inkább járja meg az élet és halál mesgyéjét. mikor a katonákat szüli, mint sok katona, aki az utcán nyugodtan a kardot csörteti, de soha csatában nem járt? ... És nem látjuk-e ott a hazáért küzdő férfiak oldalán a Dobó Katicákat, a vöröskereszt hölgyeit s azt a számtalan névtelen nőt, kik a férfiak oktalan vérontásaiban elveszítvén férjeiket özvegyen maradtak bánatukkal, árváikkal s nyomorukkal s eközben is hasznos fiakat neveltek fel a hazának? . . .
