Majba Vilmos: Életképek a keresztyén szeretet munkamezejéről (Budapest, 1914)

I. Értekezések - Embermentés Wallrabenstein Jakab lelkész

47 sziói munkára gondolni sem lehet. Amíg nálunk úgy dolgozunk, hogy előbb van egy ember (rokon, jóbarát,, leendő vő, vagy ehhez hasonló), akinek kell egy állás; s erre az emberre kreáljuk az állást; addig embermentésről nem igen lehet beszélni. Nem a szükség teremti a rátermett egyéneket nálunk, hanem az egyének számára jól jövedelmező állásokat kell teremteni. Az őszkor el-elnézegettem a búza- és a kukoricaföldeken felhányt óriási egérdombokat, téli éléskamrákat. Csendes, zajtalan, kitartó, fáradságos munka eredménye! A teutoburgi erdő mélyén, csendben, zajtalanul, fáradságos munkában, imádkozó szívvel lehajolt Bodelschwingh lelkész az Ürnak egy kiválasztott eszköze, hazája s embertársainak legszerencsétlenebbjeihez, a társadalom és család élőhalottjaihoz, epileptikus, iszákos, csavargó, koldus felebarátaihoz; lehajolt oly célból, hogy a biztos elpusztulástól és lelki elzülléstől megmentse. Szeretetből, önfeláldozásból tette! Önfeláldozó szeretetének meg is volt a gyümölcse! Akiket sein családjuk, sem községük, sem semmiféle testület nem akart, kikkel sem a hozzátartozók, sem az idegenek nem törődtek, azokat ő magához fogadta, foglalkozást nyújtott nekik az erdőben, a mezőn, a műhelyben, házban és házon kívül. Az epileptikust munkával és szórakozással gyógyította. Az Igével vigasztalta. A csavargó koldust testvérének fogadta, testvéri, családi kört nyújtva, egy jobb életet kedveltetett meg vele. Az iszákost pedig állandó munka és állandó felügyelet, de még több szeretet által és az evangélium erejével józan életre szoktatta. Nem egyet, hanem százat meg százat ragadott így ki a romlásból s ezrekre megy azok száma, kiket megmentett a család, a társadalom, a haza és a Krisztus számára. Embermentés! Mily nemes, magasztos cél! Bátran mondhatjuk krisztusi cél! Mit teszünk e tekintetben mi ? Maradjunk szerencsétlen felebarátainknak csak a fent említett három csoportjánál (epileptikusok, csavargók, iszákosok) s kérdezzük, mit teszünk megmentésük érdekében? Itt van tőszomszédságomban a deliblati homoksivatag! Földrajzi könyveinkben s emígy s nagyra vagyunk vele s fogadunk svéd, angol, német s más tudósokat, kutatókat, hogy a homoksivatagban élő rovarokat, madarakat tanulmányozzák s tudós könyveket írjanak róla, szerezvén hírt, nevet és pénzt. Mi meg mit teszünk ? Semmi mást a homok megkötésén és a jövedelem szaporításán kívül. Mit tehetnénk? Óriásit tehetnénk éppen az embermentés terén. Ha valahol, úgy az állam azon a nyolcvanezer holdnyi területen leróhatná szociális kötelességét kevés pénzzel, egy kis jó akarattal. Nem-