Majba Vilmos: Életképek a keresztyén szeretet munkamezejéről (Budapest, 1914)

I. Értekezések - Diakonissza-intézményünk. Rátz Vilmos

32 tossá, kellemetessé és vonzóvá teszi. Pál ezt az életigazságot igy fejezi ki: „A kegyesség mindenre hasznos, meglévén benne a jelenvaló ós a jövő életnek ígérete." A keresztyén irgalmasság teljességgel ellentéte a modern világi humanitásnak. Az igazi emberszeretetnek alapja a Krisztusban kijelentett és hit által tapasztalt isteni szeretet. Az emberi méltóság tudata nem tesz számot hogyha arról van szó, hogy embertársainkat emberszeretetre buzdítsuk. Nem tagadható ugyan, hogy a világi humanitás törekvései közt sok értékes akad, de azáltal, hogy elszakadt a keresztyén hit életgyökerétől, a Krisztus ellenes világ nagy tévedései közé tartozik. Legfőbb hibája, hogy nem ismeri a legnagyobb és legégetőbb bajt: a bűnt. Ezért a viodern humanitás vagy „nagyravágyó", vagy „,jóindulatú önszeretet", amelynek klasszikus mondása: manus manum lavat. Hiúság és reklám a mozgató rúgója. A krisztusi szeretet gyakorlásának alapgondolata egy nagy diakonisszának ez a gyönyörű szava: „Die Barmherzigkeil gegen die Seele ist die Seele der Barmherzigkeit". A krisztusi szeretet nem vak, mindent bajt lát és látja mindenekelőtt a bajok baját: a bűnt. A bűnt gyűlöli, de az általa sújtott bűnöst szereti. S ezért minden segítő akciójának végső célja, hogy a bűnöst a bűntől szabadítsa meg. Ha a megváltó krisztusi szeretet nem üti pecsétjét könyörülő szeretetünk minden tettére, akkor az csak talmi szeretet, mellyel önmagunkat csaljuk meg legelsőbben. Hogy felre ne értessünk, hangsúlyoznunk kell, hogy a humanitárius intézmények és az ú. n. gyakorlati keresztyénség munkamezején található „igazgyöngyök" értékét az egyház is sokra becsüli; de nem képezi az egyház speciális feladatát. Mi mindent végezhetett volna Jézus, mint belmisszionárius! Szociális szeretetének abból a munkájából, amelyet három évi vándorlása közben végzett, sokan azt következtették, hogy Jézus csodaorvos, aki minden testi bajt gyógyít, társadalmi reformátor, aki a szegényeket is boldogokká teszi. De ez a munkálkodás szoros kapcsolatban volt tulajdonképeni hivatásával: felülről való származását, istenfiúságát, messiási voltát igazolta. De mindig kitért azok elől, akik csak orvost vagy társadalmi reformátort láttak benne és intette azokat, kiknek testi nyomorán segített, hogy csodatettről ne mondjanak dicsőítő éneket, hanem hallgassanak. Nagy nyomatékkal hirdette, hogy az ő országa nem e világból való. Nem jött, hogy a földi boldogság szociális alapjait biztosítsa, a léleknek orvosa ő, aki persze a megmentett léleknek földi boldogságot is ad. Aki nálánál más valakit, vagy más valamit jobban szeret, nem méltó az ő szeretetére. A beimissziói munkának szignatúrája csak Krisztus lehet. Az egyháznak tehát nem lehet feladata a szociális probléma megoldása, a szeretet gyakorlati ténykedése révén nagyobb földi boldogság