Majba Vilmos: Életképek a keresztyén szeretet munkamezejéről (Budapest, 1914)

I. Értekezések - Az irodalom a belmisszió szolgálatában. Paulik János

10 rövid elmélkedéseket, amelyeket a halottak napján a temetőkben osztogathatnánk, vagy egy-két filléren árusíthatnánk ; s kiadjunk továbbá füzeteket, a betegek részére is, ahogy azt németországi atyánkfiai teszik. Talán felesleges is indokolni, hogy mindez mire volna jó. És még egyet tartanék különösen kívánatosnak: azt, hogy a politikai lapok hasábjain is igyekezzünk megvetni a lábunkat. Én tisztában vagyok azzal, hogy ezen propozícióm ellen mi mindent hozhatnak fel, s tudom azt is, hogy annak megvalósítása bizonyos nehézségekkel is járna eleinte, de azért hiszem, hogy ha az evangélikus, vagy jobban mondva a protestáns egyház erre alkalmas férfiai latba vetnék az erejüket, ezen a téren is lehetne még valamit elérni. Az ilyen akcióra tartanám én hivatottnak azt a sokat emlegetett „Protestáns Sajtóirodát", amely névleg létezik is s amelyre egyházegyetemünk bizonyos anyagi áldozatot is hoz évenként, de amely egy-két gyűlési programm. vagy gyűlési hír leadásával kimerítettnek véli feladatát. Ez is jó, de kevés! Nekünk többet kell akarnunk s többet el is érhetünk. Nekünk szélesebb alapokra kell igyekeznünk íektetni a protestáns sajtóirodát és köréje kellene csoportosítanunk a legjobb íróinkat, akik azután céltudatosan dolgoznának s szellemünket kilehelő cikkeikkel helyet igyekeznének foglalni a politikai lapok hasábjain is, amiért aztán egyházegyetemünk részéről kellő erkölcsi és anyagi támogatásban s jutalomban is részesülnének, s amiért viszont mi, egyházvezetők, az illető lapokai a legmesszebbmenő pártfogásban igyekeznénk részesíteni. Nem különös dolog-e az, hogy nálunk minden jelentékenyebb mozgalomnak, szellemi irányzatnak megvan a maga orgánuma; van lapjuk a klerikálisoknak, van a szabadkőműveseknek, van a szocialistáknak stb., csak nekünk nincs protestánsoknak, ama néhány egyházi lapon kívül, amelyeknek hangja azonban a szűkebb egyházi körön kívül nem igen hat el. Éz bizony, valljuk meg, nagy gyámoltalanság mitőlünk s ebből a gyengeségünkből mielőbb ki kell gyógyulnunk, ha azt nem akarjuk, hogy a hullámok összecsapjanak felettünk. * Luther szavaival zárom soraimat: „Nekünk akarnunk kell s meg kell tennünk korunkban a magunkét és segédkeznünk kell — Szent Pál meghagyása szerint — az Isten igéjének terjesztésében, hogy az bőségesen lakozzék az egyházban és a végítélet napján senki ne mentegetőzhessék azzal, hogy az nékie nem lett hirdetve, vagy ha lett is, csak szegényesen és ritkán; hanem kénytelen legyen elismerni mindenki, hogy az nékie nemcsak egy könyv, hanem számos könyvek által állandóan s a legnagyobb hűséggel, igazán és jól hirdettetett." Paulik János.