Szeberényi Lajos Zsigmond: Kierkegaard élete és munkái (Békéscsaba, 1937)

IX.

„Istent nem imádhatod jó cselekedetekkel, de még kevésbé bűntényekkel és mégkevésbé azzal, hogy semmitevésben andalítod el magad." Ha igazán akarja imádni Istent és azt akarja, hogy imádásának örülhessen, következőleg kell az embernek magát tartania: Igyekezzék minden erejéből, éjt s napot nem kiméivé, minél több olyasmit tenni, amit becsületes emberek, emberileg szólva, jócselekedetnek neveznek. És ha azután magát Isten előtt mélyen megalázva látja, hogy e jócselekedetek is gyarlók és nyomorúságosak, ez jelenti Isten imádását. Az a legszerencsétlenebb dolog, ha mi a keresztyénséget csak beszédmóddá tesszük. Krisztus csak akkor a mi példányképünk, ha a mi életünk is azt fejezi ki, hogy hozzá hasonlóan mi is csak egy úrnak szolgálunk. A középkor, Luther és a jelenkor között a következő összehasonlítást teszi: „Álljunk csak meg egy pillanatra. Bármily nagy is a tévelygése, mégis a keresztyénség általala való felfogásának határozott előnye van korunk felfogásával szemben. A középkor a keresztyénséget mint tettet, existenciális változást fogta fel. Ez pedig az értékes rész. Persze egészen más lapra tartozik, hogy bizonyos csodálatos cselekedetek iránt előszeretettel volt és azt hitte, hogy az a keresztyénség, ha az ember kolostorba megy, ha mindent a szegényeknek ad és az önvesszőzés, az egy lábon való állás és más nevetséges cselekedetek voltak szerinte az igaz követés. Ez tévelygés, és nem maradt el az sem, ami rosszabb volt az első tévelygésnél, hogy t. i. bíztak az érdemszerzőségben és azt hitték, hogy jócselekedeteikkel érdemet szereznek Isten előtt. Még rosszabb lett a helyzet akkor, amikor abban a hitben éltek, hogy az egyes jócselekedetek nemcsak az illetőnek válnak a javára, hanem tőkét gyűjtve azokból azokat mások javára is fordíthatja. Még rosszabb lett mindez akkor, 96