Szeberényi Lajos Zsigmond: Kierkegaard élete és munkái (Békéscsaba, 1937)

IX.

rint Kierkegaard tanulmányozását ennek a műnek gondos olvasásával kell kezdeni. A mű három részre oszlik. Az első rész Jakab apostol I. 22. alapján arról szól, hogy nem elég csak az írás tükrének külső alakját szemlélni, hanem abban önmagunkat kell látni. Luther helyesen cselekedett, amikor a tettek érdemszerzőssége ellen tiltakozott, mert akkor ez az érdemszerzőség veszélyes volt. De most a másik veszély fenyeget, hogy olcsón, semmis áron akarjuk megvenni a keresztyénséget. A keresztyénség követelménye pedig az, hogy életünk minden erejének a megfeszítésével kell kifejezést adnunk cselekedeteinknek, azután pedig megalázkodva kell bevallanunk, hogy csak a kegyelem, egyesegyedül a kegyelem üdvözít bennünket. Luther szerint a hit nyugtalan dolog és annak pulzusát éreznünk kell életünkön. A puszta szavak azonban mit sem érnek és ha Luther feltámadna, bizony kínos volna a mi megjelenésünk előtte, az őszinte, komoly hivő előtt és nem adna semmit sem a mi szó-keresztyénségünkre. Működése odairányult, hogy a mi keresztyénségünk bensővé legyen, ehelyett nálunk csupa őszintetlenséget, színészkedést és külsőséget találna. Az írásban nem szükséges a homályos helyeket keresnünk, elég ha azt tartjuk meg, amit értünk. A fődolog, hogy ne legyünk ravaszkodók a szentírással szemben, mert ebben a legostobább ember is nagy mester. A szentírás tükre nem objektív tan, annak subjektive kell reánk vonatkozni. A második részben az Apostolok cselekedetei 2, 1—12. alapján szól arról, hogy Krisztus az út és ez az út kezdetben különösen nehéz és egyre nehezebb lesz egészen a halál pillanatáig. Őt kell követnünk, mert az ő követésében van a keresztyéninek a bizonyítéka. A harmadik részben az Apostolok cselekedetei 2, 94