Szeberényi Lajos Zsigmond: Kierkegaard élete és munkái (Békéscsaba, 1937)

IX.

a gyülekezetben s tanítania nem szabad, de éppen az Isten előtti hallgatás az igazi kegyesség és istenesség, amiért is azt a nőtől kell megtanulnunk. Először is ta­nuljuk meg tőle azt, hogy olyanok legyünk, mint ő, kö­zönyösek minden más iránt s akként aggódjunk feltét­lenül bűneink felett, hogy csak egy legyen fontos és pedig feltétlenül fontos: a bűnbocsánat elnyerése. Má­sodszor tanuljuk meg tőle azt, amit példájával tanúsít, hogy a bűnbocsánat elnyeréséért maga semmit sem volt képes tenni. Végül azt tanulhatjuk a bűnös nőtől, hogy nekünk olyan vigaszunk van, amely felett ő még nem rendelkezhetett, mert Krisztus engesztelő halála zálog nekünk arra, hogy bűneink bocsánatot nyernek. Két újabb úrvacsorai beszéde 1851 nyarán jelent meg. (To Taler ved Alter gangen om Fredagen, Kjö­benhavn 1851.) Ε két beszédet annak a meg nem ne­vezett nőnek szenteli, akinek szentelte kezdettől fogva egész írói működését. Ez a nő volt első és utolsó sze­relme. Az első beszéd alapigéje: „Akinek pedig kevés bocsáttatik meg, kevésbé szeret." (Luk. 7. 47.) Minden­nek a szeretet jegyében kell történnie. A szeretet nem érdemszerző. Nem szabad az alábbi két gondolatot el­választani : mert sokat szeretsz, sok bocsáttatik meg né­ked — és mert sok bocsáttatik meg neked, sokat sze­retsz. A második beszéd arról szól, hogy a szeretet sok vétket elfedez. (I. Péter 4. 8.) Ennek az emberek előtt kettős értelme van. Az, aki szeretetteljesen elfedezi felebarátja bűneit önmaga előtt, menti, vagy igyekszik mások tekintete előtt elrejteni. A szeretet elrejti az ember saját hibáit is, hogy azokat nem látja. De ha Krisztusról van szó, akkor az csak egyet jelent, hogy másnak a bűneit fedi el, nem a. magáéit, mert neki nincsenek bűnei. Megtörtént, amit a pogányság hiába keresett és ami a törvény uralma alatt céltalan törekvés lett volna. Bűneinket a testével fedi el, az igazságosság el­vesztette követelményét, a bűnbánat nem marcangol töb­92

Next

/
Thumbnails
Contents