Szeberényi Lajos Zsigmond: Kierkegaard élete és munkái (Békéscsaba, 1937)
VIII.
ha az eszének csak a fele az enyém volna." Minden oldalról hallható a vélemény: az az ember a legjobb esetben rajongó és rajongók azok is, akik hozzá csatlakoznak. „Jöjjetek én hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek és én megnyugosztalak titeket." Az ő köre, amely halászokból áll, akarja megtéríteni a világot ? Szükséges-e még más bizonyíték arra, hogy ezek bolondok ? Olyan csodálatos volt-e az, hogy a világ elfordult tőle és őrjöngve követelte az életét? Majd jött a részvét, ezt mondva: „Alapjában véve sajnálom ezt a szegény fiút." De hogy is léphetett fel így Krisztus? Mert az Isten gondolatai nem az ember gondolatai. A papok arról prédikálnak, hogy milyen fenséges az Üdvözítő alakja és ezzel mélyen megindítják a gyülekezetet. De egészen betűszerint véve, eggyé tenni magát a legnyomorultabbal (ez a tökéletes isteni részvét), ez túlsóknak látszik azoknak az embereknek, akiket egy csendes vasárnapi óra meghatott. Az ember önkéntelenül is nevetésbe tör ki, ha ezt a valóságban szemléli. A papok arról a segítségről prédikálnak, amelyet ő ad, mintha csak fogfájásról vagy hasonló dologról lenne szó. De az Üdvözítő ennek ellenében feltételezi, hogy a bűn az embernek romlása. Ezért azután van hely, a tömeg nem tódul többé a meghívóhoz. A megbotránkozás lehetősége használt. De ilyen körülmények között a keresztyénség nem az a vigasztaló valami, mint amiről a papok prédikálnak. A keresztyénség abszolút. Talán baj ez ? A természetes emberre nézve ez a legnagyobb baj és ezért fogtak a legistenkáromlóbban ahhoz, hogy a keresztyénség igazságát történelmileg bizonyítsák be. A nem abszolúttal szemben, az egyidejűségnek csak a hitben van jelentősége. Csak a kétségbeesés ragadja meg a keresztyénséget, mint orvosságot, csak a bűntudat kényszerítheti bele az embert ebbe a rémségesbe." 86