Szeberényi Lajos Zsigmond: Kierkegaard élete és munkái (Békéscsaba, 1937)

VIII.

tegnek az állapotához hasonlít, aki ugyan a halállal vívódik, de nem tud meghalni. Halálos betegnek lenni nem azt jelenti, hogy az ember képes lenne meghalni, hanem ennek az állapotnak reménytelensége éppen az, hogy nincs meg az utolsó remény, a halál sem. A betegség a szellemen rágódik, az „én"-en, holott éppen ez a rész az emberen az örökkévaló, amely nem halhat meg. Sokrates is azzal bizonyította a lélek halhatatlanságát, hogy a lélek betegségei nem emésztik meg a lelket, míg a test betegségei megemésztik a testet. Az ember legnemesebb része az, amelyet a kétségbeesés támad meg. Általános-e ez a betegség ? Igen, csak az igaz keresztyének mentesek attól. A kétségbeesés minden embert gyötör, aki nem szellem, a keresztyénség az abszolút szellemi, a szellemiség vallása, de a kétségbeesés nemcsak a keresztyénségen kívül támad meg minden embert, hanem a keresztyénség körén belül is gyötör mindenkit, aki nem igazi keresztyén, de enyhébben abban az esetben, ha közel áll ahhoz, hogy azzá legyen. Mindenütt, ahol az ember nem tudja magát elhatározni arra, hogy szellem legyen, kétségbeesésre akadunk. Ez a betegség sokkal általánosabb, mintsem az emberek gondolják, s így azok is, akiknek sejtelmük sincs róla, akik nyugodtan, gondtalanul élnek — benne lehetnek. És az eljátssza az életét, aki az élet örömeitől megcsalatva, vagy gondokban él és sohasem jött örök elhatározással annak a tudatára, hogy ő a szellem, hogy ő „én" — vagy ami ugyanazt jelenti, hogy mély értelemben sohasem nyert tudomást arról, hogy van Isten, és hogy ő maga az Isten számára van és hogy ennek az örökkévalóságnak a megnyeréséhez csak a kétségbeesés útján közeledhetünk. Csak az veszedelmes ennél a betegségnél, hogy annyira el lehet rejtve az embernél, hogy nemcsak mások nem veszik észre, hanem maga az ember sem fedezi fel. Az észt sokféle módon elvesztheti az ember. Né77