Szeberényi Lajos Zsigmond: Kierkegaard élete és munkái (Békéscsaba, 1937)

VII.

bámulására vezet, ami pedig soha sem lehet a keresztyén szónoklatnak a célja. Lehet, hogy Mynster püspök egy magánbeszélgetésben azt mondotta Kierkegaardnak, hogy a keresztyén ideált túlmagasra emeli a műveiben s ezzel sokakat inkább elriaszt, mintsem megnyer a keresztyénségnek. Tolstojnak is szemébe vetették, hogy túlmagasra emelve a keresztyén ideált, sokakat inkább elijesztett a keresztyén ideál teljesítésétől. A világ fiai úgy gondolkoztak: „Ezt az ideált mi megvalósítani képtelenek vagyunk, tehát megmaradunk a mi szokott életmódunk mellett." A püspöknek e megjegyzése felett elmélkedve írja talán K. naplójában a következőket: „Igen, ha az általam használt fegyver éles, akkor aría kérem az Istent, hogy még élesebb fegyverrel ajándékozzon meg, s ha a döfés, amelyet én okozok, biztosan talál, akkor arra kérem az Istent, hogy még biztosabban találjon, ha ezt az éles fegyvert Mynster püspökkel szemben kell alkalmaznom, mert a keresztyénségre a legveszedelmesebb az a világi okosság, amellyel védelmezni akarjuk. Nekem pedig kötelességem ezt megmondani, mert a legnagyobb csalódást mindig az a világi okosság okozza, amely védelmezi a keresztyénséget. Meg kell mondanom, hogy közel sem olyan veszélyes a keresztyénségre, ha azt 10 talentomos 5 zseni még oly démoni szenvedéllyel támadja is, mint az az ember, aki világi okossággal akarja védeni a keresztyénséget, ez felségsértés, mert a keresztyénség Isten ügye. Az nincs zavarban, s nem is kell győznie, mert minden pillanatban végtelenül győz és ha már Luther módjára kell szólnom, a mi Urunk fütyül a talentumokra, zsenikre, császárokra, pápákra és a publikumra. Mikor arról volt szó, hogy a keresztyénség e világba lépjen, akkor nem okos férfiak és nők, diplomaták után üzentek, hanem néhány halászt rendeltek be ez ügy elintézésére. Ne feledjük ezt soha sem, mert ez felette fontos jelentő71