Szeberényi Lajos Zsigmond: Kierkegaard élete és munkái (Békéscsaba, 1937)

V.

Nem tudta, hogy nincs az embernek gyengébb, törékenyebb tulajdona e világon, mint az u. n. „népszerűség" és hogy arra támaszkodva nem szabad harcba indulni. A harc hamarosan megkezdődött. „Gaea esztetikus évkönyvben" Möller cikke tévesen bírálta Kierkegaardnak „Stádiumok az élet útján" című művét. Ε szerint különösen a műnek „Egy csábító naplója" című részlete inkább esztetikus élvezetet nyújt az olvasójának. K. azt sejtette, hogy Möller összeköttetésben áll a „Kalóz" szerkesztőjével, ezért a „Faedrelandet" című lapban erős gúnnyal válaszolt a kritikára, azt mondva, hogy egyszer már ő is szeretne a „Kalózba" jutni, mert lealázó egy íróra, ha csak őt kíméli meg. A „Kalóz" nemsokára teljesítette K. óhaját. Gúnyos cikkének a címe ez volt: „Miként keresi egy vándorló filozófus a „Kalóz" vándorló valóságos szerkesztőjét." Az ügyes karikatúrából mindenki tudta, hogy K.-ról van szó, aki ismét a „Faedreland.et"-ben válaszolt élesen. Olyan lapnak mondotta a „Kalóz"-t, amelyben épp úgy meg lehet rendelni egy cikket, mint a verklisnél valamely darabnak az eljátszását, majd pedig egy prostituált nőhöz hasonlította a lapot. Ε perctől kezdve K. állandó alakja lett a „Kalóz"nak. Nevetségessé tette, gúnyverseket írt róla. Háromnegyed évig tartott ez az állandó meghurcolás egészen addig, amíg Goldschmidt 1846 okt. 2-án le nem mondott a „Kalóz" szerkesztőségéről. A „Corsar" (Kalóz) nevetségessé tette K. műveinek egyes alakjait, kigúnyolta K. vézna alakját, ruházkodását és esernyőjét, amelyet mindig, még verőfényes, derült időben is magával hordott. A tömeg élvezte a csúfolódást. Az inasok ujjal mutattak K.-ra s nem egyszer kiáltották felé első nagy művének a címét: „Enten-eller". Már az előkelőbb emberek sem mertek vele szóba állni az uccán, mert féltek, hogy ők is bele40