Szeberényi Lajos Zsigmond: Kierkegaard élete és munkái (Békéscsaba, 1937)
II.
ajánlottak, szivednek csak a tizedrészét adod oda neki.. Vagy a zsidókhoz hasonlóan, akik a hét hat napján át dolgoztak és a hetediken pihentek, te is hat napig csak a világgal s annak dolgaival törődsz és csak a hetedik napon gondolsz Istenre ?! Nem, a keresztyénnek a tizede és áldozata: az egész szíve, ünnepnapja pedig: az egész élete s ha ezt a tizedet adod Istennek, vigyázz, hogy amint a próféta mondja, Isten ki ne nyissa ablakát és ne nézzen le reád." Ebben az időben nézett mélyebben a keresztyénség lényegébe. Naplójának minden sora arról tesz bizonyságot, hogy atyjának a vallomása tette őt komoly keresztyénné. Naplójában így ír e nagy változás hatásáról: A keresztyénségről nyert benyomás oly jó hatással van az emberre, hogy egy pillanat alatt átalakítja egész valónkat (Luk. 9. 29.), nem csoda tehát, ha a tanítványokkal a hegyen óhajtunk maradni, ott akarva felütni a sátrunkat (Márk. 9. 5.), de nekünk épp úgy, mint a tanítványoknak, le kell mennünk a hegyről és lemenve a hegyről épp oly erős megpróbáltatás vár ránk, mint a tanítványokra váró démonikus kísértés." Ez a megpróbáltatás Kierkegaardra is várakozott belső nagy változása után. Arról, hogy miként várakozott ő erre a megpróbáltatásra s milyen volt a lelki hangulata e megpróbáltatás előtt, bizonyságot tesz naplójába bejegyzett egyik imája. Kierkegaard életírói nagy figyelemmel tanulmányozták a műveit, de nézetem szerint kevés gondot fordítottak az imáira, pedig ezek mutatják a legjobban benső énjét és mély hitét. A fentebb említett imát 1839 augusztus 19-én jegyezte naplójába 4) : „Mennyei atya, ne fordítsd el arcodat többé tőlem, engedd, hogy világítson előttem, engedd, hogy a te utaidon járjak és ne tévedjek el tőled mind távolabb és távolabbra, ahol a te hangod nem közeledhetik többé felém! Oh engedd felém hangozni a szavadat, meghallhatnom, hogy az fenyegetve utóiérjen tévutaimon. 20