Szeberényi Lajos Zsigmond: Kierkegaard élete és munkái (Békéscsaba, 1937)

II.

és kegyetlen, hogy őt oly szomorú sorsban hagyja. A kis fiú megbánta ezt a tettét. Sorsa jóra fordult. Helyzete megjavult. Vagyonra, tekintélyre tett szert s mégsem tudott szabadulni attól a gondolattól, hogy nagy bűnös, hiszen már gyermekkorában káromolta az Istent. Mikor atyja elmesélte neki ezt a titkát, amelyet soha senki másnak el nem mondott, úgy érezte, mintha megrendülne a föld a lábai alatt. Még jobban megszerette őt s most már sok olyat megértett apja életéből, ami azelőtt érthetetlen volt előtte. Megértette, miért tartott atyja minden csapást, Isten által rámért, megérdemelt büntetésnek. Részvéttel volt atyja iránt, aki élete hosszú és nehéz útját e súlyos teherrel volt kénytelen megtenni. Szemrehányást tett magának, hogy míg atyja emiatt szenvedett, még ő is súlyosbította fájdalmát könnyelmű életével, adósságcsinálásával. Érezni kezdte a szent Istentől való félelmet és rettegést, amelyről korábban azt írta a naplójában, hogy nélkülük nem szeretheti az ember az Istent. Atyjának vallomásáról, amely tehát nagy fordulópont az életében, ezt írja a naplójába: „Bűnhődnie kellett az egész családnak, Isten büntetése fenyegette őket, Isten hatalmas kezének kellett eltüntetni, kiirtani az egész családot, mint valami sikertelen kísérletet, csak későbben találtam némi megnyugvást abban a gondolatban, hogy atyámnak jutott az a súlyos feladat, hogy a vallás vigaszával megnyugtasson és meggyőzzön bennünket, hogy számunkra is nyitva van egy jobb világ, ha mindent elvesztettünk e világon, vagy ha oly büntetés ragad ki bennünket az élők sorából, aminőt a zsidók kívántak ellenségeiknek, azt óhajtva, hogy emlékük is akként irtassék ki, hogy megtalálni se lehessen többé." Atyja észrevette e nagy változást a fián, aki most már igazán komolyan vette az életet. De nem örülhetett ennek sokáig, mert 1838 augusztus 9-én, 82 éves 18