Szeberényi Lajos Zsigmond: Kierkegaard élete és munkái (Békéscsaba, 1937)

X.

Megtörtént az, ami felett majd kétségbeestem, amit egyszer ez öreg Grundtvignak is mondtam: „Ha Mynster püspök teljesen kiéli magát, akkor majd zeneszóval temetik el. Valóban zeneszóval temették el. Síremlékére is összegyűl majd annyi, amennyi szükséges. Nem lehet hallgatni tovább, az óvásnak be kellett következnie, mennél később, annál komolyabb tiltakozás az ellen, hogy a szószékről, tehát Isten előtt jelentsék ki Mynster püspököt az igazság tanujának, mert ez nem igaz és ha ekként hirdetik, égbekiáltó valótlanság." Martensen erre a támadásra a következő cikkben felelt: „Abban a cikkben, amely méltán nagy feltűnést keltett, dr Kierkegaard úr nagy hangon óvást emelt az ellen, hogy én egy prédikációban, amelyet néhány nappal Mynster püspök halála után tartottam, Mynster püspököt keresztyén igazságtanunak neveztem, oly férfiúnak, akinek hite nemcsak szóban és hitvallásban nyilvánult meg, hanem tettben és igazságban is. Kierkegaard magyarázata szerint az igazság tanuja olyan ember, aki szegényen, meggyalázva tanúskodik az igazságról, olyan ember, akit ezért végül is keresztre feszítenek, lenyakaznak, akinek holttestét sintérek cipelik egy félreeső helyre és ott marad temetetlenül stb., tehát olyan ember, ha jól értem a doktor urat, akit történeti jelentőségében mártírnak neveznak. Én tehát azzal, hogy Mynszter püspököt keresztyén igazságtanuk közé soroztam, hibáztam, Isten és a gyülekezet előtt égbekiáltó valótlanságot mondtam a szent helyen, igen a legbotrányosabb játékot űztem a keresztyénséggel. Ezzel kapcsolatban nyilatkozatot kell tennem. Ha meg kellene engednem dr Kierkegaardnak, hogy az igazság tanuja elnevezés csak mártírokra szorítkozzék, akkor bizonyos tekintetben hibát követtem volna el, ha nem is egy égbekiáltó valótlanság hirdetésével a szent helyen, hát legalább is a téves szóhasználattal. De mi jogosítja fel •őt e fogalom ilyen korlátozására minden egyházi szó111