Szeberényi Lajos Zsigmond: Kierkegaard élete és munkái (Békéscsaba, 1937)

X.

keire. Elkezdette egy elpuhult nemzedék elé tartani a törvény és lelkiismeret komolyságát, keresztelő Jánosnak képét, aki a megtérés beszédjével készítette elő az Úrnak az útját, egy olyan életnek a képét, amely önvizsgálatban és önön bensejébe fordított tekintettel nem a test világának, hanem Isten törvényének rendeli alá magát, a lelki erőnek a képét, amely szükséges, ha az ember meg akarja állni az élet nehéz harcát. De eléje állította az embernek annak az Üdvözítőnek a képét is, aki telve van kegyelemmel és igazsággal s akire János rámutatott, arra az Üdvözítőre, akit ő keresett és talált meg életének belső harcában, akit ő keresett és talált meg a csendes vizsgálódás és megpróbálás, valamint a szív nehéz küzdelmei segítségével, amelyek nélkül igazán senki sem találja meg Krisztus békéjét." Kierkegaard megütközött e beszéden, különösen az a kitétele nem tetszett, amelyben Martensen Mynster püspököt az igazság tanujának nevezte. Azonnal akart írni Martensen ellen. Ettől csak azért állott el, mert híre járt, hogy Martensen lesz az utóda Mynsternek s nem akarta, hogy támadása úgy tűnjék fel, mintha ő Martensen előlépését akarná megakadályozni. Martensennek Sjéland püspökévé való felavatása 1854 június 5-ikén, pünkösd másodnapján történt meg. Ő a következő szavakkal fordult a papsághoz: „Egy olyan férfiú után foglalom el ezt a hivatalt, aki erre a szellemi ajándékok és sok évi tapasztalat ritka egyesülésével volt felkészülve és úgy viselte a hivatalát, mint a legkiválóbb azok között, akik szolgálatot végeztek egyházunkban." Ugyanennek az évnek december havában jelent meg Kierkegaard első támadó cikke a „Faedrelandet" című lapban a következő cím alatt: „Az igazság tanuja volt-e Mynster püspök és pedig az igazság igazi tanúi közül való volt-e?" Cikkében többek között ezeket mondja: Abban a beszédben, amelyet Martensen tanár tartott az epif. után való 5. vasárnapon dr Mynster 108