Szeberényi Lajos Zsigmond: Kierkegaard élete és munkái (Békéscsaba, 1937)

IX.

keresetre, az apja által gyűjtött tőkét fogyasztotta. Egy 18-ik századbeli pietista szerint könnyű annak keresztyénnek lennie, aki vagyonának kamataiból él! Kierkegaard éppen izolált nevelése következtében nem ismerte a közösség, az egyház nevelő hatását. Nem mélyedt el a reformációnak abba a vívmányába, amely az egyház ideálját elválasztotta a tényleges egyháztól. Egyik művének előszavában beismeri, hogy kora gyermekkora óta csak a keresztfán értünk szenvedő Megváltót látta és élete céljául azt tűzte ki, hogy ezt a szenvedő Megváltót kövesse. Bár Pál apostol sem akart másról, mint a megfeszített Krisztusról tudni, mégis ott volt előtte a feltámadott Krisztus is, aki szeretetével győzi le a világot és teremt egy újat. Naplójában azt állítja Kierkegaard, hogy eltekintve szerelme néhány boldog percétől, sohasem volt boldog, különösen eljegyzésének a felbontása után. Innen ered állandó pesszimisztikus világnézete. Nem volt soha egy igazán derűs nyugodt perce, különben sokszor ad kifejezést annak a meggyőződésének, mintha a keresztyénség elitélné az élet derűs, nyugodt perceit. Ő is, akárcsak a szektáskodók, el akarja vitatni azt a tényt, hogy Krisztus részt vett a kánai mennyegzőn, tehát azt, hogy Krisztus részt tudott venni mások örömében, továbbá. hogy természetesnek találta azt az atyát, aki tékozló fia hazatérésének örömére lakomát rendezett. De téves az a nézete is, mintha egyedül a szenvedő Üdvözítő lenne az egyedül helyes keresztyén ideál. Az aszkézis nem is krisztusi életideál s annak képviselője nem is Krisztus, hanem keresztelő János. Krisztus a maga evangéliumát sónak és kovásznak mondja, amely áthatja az emberi élet minden körét s amelynek az emberi élet fejlődésében örök hivatása van. Nem volt Kierkegaardnak érzéke a családi élet iránt sem. Kortársával, Schoppenhauerrel együtt elitéli a reformációnak a családról való felfogását. Itt meg100