Emlékkönyv … a reformáció négyszázados évfordulója alkalmából (Budapest, 1918)

III. Országos jubiláris emlékünnepély Budapest székesfőváros közgyűlési termében

48 ják az emberiség világát, belopóznak a lelkek mélyébe, átjárják a világnézeteket, megacélozzák a jellemeket, új eszményhez mérik az emberek törekvéseit és megcsillogtatják a nemzet és emberiség előtt az örökkévaló célokat. Nem tudjuk megfogni, elemző ítéletben nem mutathatjuk ki eredetüket, de kiérezzük belőlük a reformáció fuvalmát és megértjük, hogy abban, ami velünk és körülöttünk történik, minden előbbre vivő magasztos dologban benne rejtőzködik a reformáció élő és éltető igazsága: a lelki szabadság. Még egy bizonyságtételre kötelez lelkiismeretem. A reformáció vallási és kultúrai áldásai közt elválaszthatatlan a kapcsolat. Á lélek örökkétartó belső reformációjából táplálkozik ma is a· felvilágosodás, az emberi jogok tisztelete s a lelkiség kultusza. Ha mindazt, amit a reformáció a nemzetnek, a társadalomnak s a2. emberiségnek adott, igaz értéke szerint értékeljük, s a jövendő számára biztosítani óhajtjuk, akkor őrizzük meg lelkiismeretes hűséggel a lélek reformációjának reánk bízott isteni kincsét. Mert a reformáció áldott eredményeit, a bennük rejlő fejlődési ígéreteket csak addig birja az emberiség, míg protestáns egyházunk híven képviseli a lélekben végbemenő vallási reformáció örök szükségességét. Mélyen tisztelt ünneplő Közönség! Midőn a negyedik évszázad múltba vesző útja egyszerű csendességgel ráhajol az ötödik évszázad útjára, teljék meg lelkünk Isten magasztalásával s a reformáció nagy igazságainak bizonyosságával. Csak néhány ünnepi órára ejtjük el mindennapi munkánkat. Azután élesebbé tesszük arcvonásunkat, keményebbé elhatározásunkat, úgy megyünk négy évszázadtól öröklött örökké új kötelességeink teljesítésére. Küzdelmünkben megerősít az a bizonyosság: nem bebalzsamozott történelmi esemény sírboltjánál gyújtottuk meg az emlékezés tüzét, hanem egy örökké élő és örökké munkálkodó vallási és történelmi igazság előtt hódoltunk. Ez a nagy igazság négy évszázad emlékein s négy esztendő rettenetes világdúlásának romjain áttör, belényúl a jövendőbe, belé az örökkévalóságba. Xégy évszázadot szárnyal be lelkünk. Végigtekintjük s azt mondjuk: van multunk, mert van elvégzett munkánk! Azután a ködbe rejtőzködő bizonytalan jövendőt fürkészi szemünk. Belétekintünk a nagy sötétségbe, de érezzük: van jövendőnk, mert van hivatásunk! Ez a mi hitünk. És Isten kegyelme hitünket győzedelmes bizonyossággá teszi. Van hivatásunk, van jövendőnk! És ezt oly erősen hisszük, mint hogy „Erős várunk nékünk az Isten!"