Emlékkönyv … a reformáció négyszázados évfordulója alkalmából (Budapest, 1918)

I. Istentisztelet a reformátusok Kálvin-téri templomában

11' s zúgolódás, újra valóság lenne, amit egykor Jákob álmodott: Menynyei lajtorja köti össze az eget és földet, rajta leszáll a világosság 400 év előtti hírnökeinek, a hitvalló ősöknek szelleme, áldása; csodaerővel megilleti az ünneplő utódok lelkét; aztán azok szállnak felfelé. ég felé. felöltöznek az evangeliom e napon kigyúlt fényébe, üdvösségébe, megölelik az abban magát nekik adó, őket övéivé tevőKrisztust — és eseng az ősi Zsoltár: ,.Azért a mi szívünk nem félne. Ha az egész föld megrendülne!" Bár így lenne! Bár tudna ma az öldöklésben, gyászban kifáradt. elfásult ember megújhodva ünnepelni! — Ha összedobbannának a szivek, idegyűlne az egész magyar reformátusság ebbe az egy régi. ékesség nélküli, egyszerű templomba, — csoda történnék ittMegmozdulnának az öreg falak, növekednék a templom belseje, míg végre ölelkezve- elférnénk benne mind s mellettünk, közöttünk apáinknak sírból kikelő, velünk ünneplő lelke. Űjra felragyogna a négyszáz esztendős fény; csodás sugárzással világolna az evangeliom arany gyertyatartója; lelkeket átalakító erővel csengene a szabaddá lett isteni ige; leszállna az illyési egyszerű oltárra az Ur tüze; a múlt erőivel megtelő szívekben megdicsőülne Isten új világot teremtő hatalma; a harcok zaját túlharsogná a diadalom kiáltása: „Az Űr az igaz Isten, az Űr az igaz Isten!" s belecsendülne a megváltó szeretet szava: ..Békességet adok nektek, amaz én békességemet, melyet e világ nem adhat, de el sem is veliet!

1' Akkor válnék valóra a költő jóslata: ..Lesz még egyszer ünnep e világon!" Micsoda ünnep lenne az, én Uram Istenem! Ha meg tudnám festeni úgy. ahogy lelkem látja! ... A Bárány előtt leborul a nagy sokaság, melyet senki meg nem számlálhat. Elől a vének: szent nemzetség, királyi papság, a krisztusi világ hírnökei. Mögöttük a nép — csodálatos tarka sereg: ártatlan, játszi gyermek, rajongó ifjú, ábrándos hajadon, munkában edzett, harcokban sebzett férfi, övéiért s övéiben élő nő. roskadozó, fehérhajú aggastyán. Szívökben lángol, szemükből előragyog a szenvedésben megdicsőülő hit s a más szenvedését eltörlő szeretet. Ajkukon hangzik: ,.Erős várunk nekünk az Isten." Cseng, zúg, égig hat a hangja . . . régi dal, régi dicsőségről, régi nagy időkről! "Vegén hangzik a Jelenések vénjének kérdése: „Ezek, akik fehér ruhába vannak öltözve, kik és honnét jöttek ?" s rá a felelet: „Ezek azok, akik jöttek nagy nyomorúságból és megmosták ruháikat a Bárány vérében. Ezért vannak Isten királyi széke