Emlékkönyv … a reformáció négyszázados évfordulója alkalmából (Budapest, 1918)

I. Istentisztelet a reformátusok Kálvin-téri templomában

Eloima. Ki hozzámehetetlen világosságban lakozol, kinek léted világit·, mint az égő nap, melybe szemünk bele nem tekinthet — Uram! Téged keres lelkünk s imánk, mikor a 400 év előtt kigyúlt s korunk sötétjét is beragyogó világosságnak ünnepet szentelünk. Hiszen te vagy minden világosság forrása, — te vagy a mi világosságunk is! ... Te tűztél a teremtéskor a sötét világ egére fényt árasztó napot. Te adtad Karácsony éjjelén a lelki világ világosságát s mikor annak sugárzását is el akarta nyomni az emberek által támasztott sötétség. Te gyújtád ki 400 év előtt az örök evangeliom új világosságát s leragyogtatva azt a megnyíló szívekbe, a középkor sötétjét új idők világosságára változtattad. Áraszd ki ma is a Te világosságodat! Mindenfelé rémes sötétség van, aminő talán nem volt még soha! Krisztus világosságát kioltani, őt magát újra keresztre feszítni készül az öldöklő, pusztuló világ. Óh, ragyogjon le ma reá kegyelmednek, a megváltó szeretetnek fénye s cselekedje meg azt a csodát, hogy mi, akik valánk .setétség. megfürödve a századok előtt kigyúlt fényben, mint világosság fiai ügy járjunk s úgy fényljék világosságunk, hogy mások is lássák és dicsőítsenek Tégedet! ... Te bocsátád ki a teremtéskor életadó lelkedet a puszta mélységek fölé; a Te lelked váltotta meg Betlehem szülöttében a kárhozatba sülyedő embert; a Te lelked szállt Pünköst szelében, tüzében az új világ apostolaira; az által szólaltak meg négy század előtt a régi evangéliom új hirnökei: a reformátorok. Öntsd ki ma is lelked erejét! Romlik, omlik köröttünk minden. Ε világ szerint való vizek elborítással fenyegetik a reformáció által újjáépített illyési oltárokat. Elhaltak a régi hithősök, hitvallók; kihalóban apáink begyeket megmozgató, pusztító áraknak gátat vető hite; megszégyenülőben a régi. szent remény. Sión őrei busán kiáltozzák a terjedő, világpusztulást mutató sötétségbe: Vigyázó! mit mondasz az éjszakáról ?