Erős vár a mi Istenünk! Emlékfüzet (Sopron, 1917)
Gyermekistentiszteleti beszéd 1917. okt. 31.
— 8 — maga mondá: „egy nyomorúságos, megvetett barát, ki inkább hasonlított holttetemhez, mint élő emberhez." De ebben a magára maradottságában s nyomorúságában is tudta, hogy Isten vele van, hogy ő csak eszköz Isten kezében. Ebben a sziklaszilárd hitben megvigasztalta aggódó szerzetestársait s szinte prófétai lélekkel Gamaliel szavaival azt mondá: „Ha emberektől van e tanács és dolog, semmivé leszen; ha pedig Istentől vagyon, az emberek azt fel nem tartóztathatják." (Ap. cs. 5. 38—39.) S tényleg az emberek, bármily hatalmasak voltak is s bármennyire erőlködtek is, (gondoljatok csak Luther kihallgatásaira, vitatkozására, a wormsi, speieri, augsburgi birodalmi gyűlésekre, a schmalkaldeni, a 30 éves háborúra s a protestánsoknak évszázadokon keresztül való elnyomatására !) nem tudták a reformációnak 1517. október 31'én megkezdett munkáját többé feltartóztatni. Luther a 95 tétellel vitatkozni akart a bűnbocsátó levelek erejéről s értékéről s ime, anélkül, hogy ez szándékában lett volna, megkezdette a reformáció nagy munkáját, azt a munkát, amelynek folyamán megtisztította az egyházat az abba becsúszott sok, sok tévtantól, visszaéléstói (az úrvacsorának egy szín alatti kiszolgáltatásától, a papok nőtlenségétől, a misétől, a fülbegyónástól, a böjtöléstől, búcsújárástól, ereklyék imádásától, a szerzetesi fogadalmaktól, a püspökök és pápa hatalmától, a szentek segítségül hívásától, a jó cselekedetek feleslegéről, a hét szentségről, a tisztító tűzről, átlényegülésről stb.-ről szóló tantól), mindenkinek kezébe adta a nép nyelvére lefordított bibliát s összeállította s megírta a bibliának rövid, velős kivonatát: a kátét, amelyből most már mindenek, kicsinyek és nagyok, maguk is kihámozhatták a keresztyén egyháznak főtanát, azt a tant, hogy t. i. kegyelemből egyedül a Jézus Krisztusban való hit által igazulunk és tartatunk meg (Ef. 2. 8—9.). Szép egyházi énekeket irt s ezeket énekelte és énekeltette Isten dicsőségére, a hivek seregének épülésére s különösen a megfáradtak s megterheltettek, a szornorkodók vigasztalására. Megnyitotta a nép legszegényebb gyermekei számára is az iskolát s minden rendű és rangú iskolában Isten igéjének tanítására helyezte a fősúlyt, mert Isten igéje lábainknak szövétneke és ösvényünknek világa (119. zs. 105.). Mindevvel értelmesebbé, erkölcsösebbé, boldogabbá tette az egyeseket s a népeket. Azok a népek, melyek a reformációt elfogadták, messze túlszárnyalják azokat, amelyek azt megvetették. S Németország, melyet a lutheri reformáció teljesen átalakított, ma a világnak