Majba Vilmos szerk.: Reformáció. Költemények gyűjteménye a reformáció 400 éves jubiláris egyházi és iskolai ünnepélyei számára (Budapest, 1917)

A gályarab fia. — Szalay Mihály

Aztán eladták másokkal őt is Sötéten zúgó nagy tengerekre, Láncon, latorként, éhesen, szomjan, Gyalog hajtották rugdalva-verve. Gyászba borulva rnig siratgatta Elhagyott nyája, árva családja, Nápolynál várta s magába zárta Az uszó börtön: a sötét gálya. Nehéz evezőt adva kezébe Oda láncolják a kemény padra; Ott éri búban este az álom, Ott ébred búval új virradatra. Kétrét hajolva hajtja a gályát, A fáradságtól aléldoz, reszket. De mihelyt lassul, csattog a korbács, Hogy égő nyomán a vér kiserked. Ám ha dühöngve bömböl az orkán S halálos örvény vészesen forog, A rémült népet ők bátorítják: Ők, az elkínzott prédikátorok. Szabadulásnak órája üthet, Szivünk szegényt már hiába várja: Egyik gályáról mig másra vitték, Holtan bukott le a föld porába. Arcát idelent soha nem látom, De áldom nevét, elomló porát; S nyomába lépek: hol abbahagyta, A nemes munkát folytatom tovább. Fölveszem én is Krisztus igáját, Az ő szolgája kívánok lenni, Bár nagy a gyászom s keserűn látom Mit jelent híven utána menni. Gonosz esztendők szakadtak reánk: Urak a rosszak, szenvednek a jók. De kínban, jajban, vértanuságban Dicsőbb jövőért hordjuk az adót.