Majba Vilmos szerk.: Reformáció. Költemények gyűjteménye a reformáció 400 éves jubiláris egyházi és iskolai ünnepélyei számára (Budapest, 1917)

A gályarabok. — Váradi Antal

49 Imádkozik: „Uram bocsáss meg nékik, A kik rám törtek gonosz-botorul" . . . S hő fohásza im, felhatott az égig: Felhő oszlik ... a vihar elvonul . . . A zord kormányos kőszíve meglágyul, Parancsot ad — feloldják a rabot. . . . S csillagszemükkel a menny magasárul Lemosolyognak az őrző angyalok . . . Lampérth Géza. &3C A gályarabok. Kis templom áll kunyhók körélben, Csillag van tornya tetejében. Bár, egyszerű, szegény a népe. Az Ur nem kérdi dús-e, szép-e? A kincse:_ aranyszájú papja, Kitől az Úr igéit kapja. S fölzúg az ének élő hitben: „Erős várunk nékünk az Isten". S nyugalmas éjjel rájatörnek Botrányul Isten és embernek; Hiába a család keserve, Viszik papját láncokba verve. S vakbuzgón romlásukra törvén Hóhérkezekben kész a törvény, S zeng árván, bár nem árvult [hitben: „ Erős várunk nékünk az Isten". Haragvó tenger puszta partján Komoly gályák sorvasztó padján Csörgő bilincsben ott szenvedjek Rabbá lett szolgái Istennek. Nincs enyhülésre bizodalmok

r Csak feltörő szárnyán a dalnak, Mely még az égbe felsegítsen : „Erős várunk nékünk az Isten". S a tenger és az évek árja A partot s gályát végig járja, Fövenyt, időt s rabot söpör le... S amint kemény deszkára kötve, — Lábán nehéz golyó — aláhull A nedves sírba: gyászdanául Mind kevesebb ajkról zeng itt [fenn: „Erős várunk nékünk az Isten". S mikor már egy bilincs se csör[ren, Az élősírban, gályaközben, Mikor mind, mind ott lenn pihennek 4