Majba Vilmos szerk.: Reformáció. Költemények gyűjteménye a reformáció 400 éves jubiláris egyházi és iskolai ünnepélyei számára (Budapest, 1917)

A lützeni csatatéren. — Béry Gyula

46 Nem baljóslat-e ez közös ügyünkre, Dicső vezérünk hogyha elhagyott ? Nem azt jelenti ez, hogy minden veszve, Ha δ örökre elnémult, ha'ott? . . ." De íme most egy ősz harcos előlép S feléje fordul minden figyelem . . . Fénylő szemében oly csodás varázs ég, Arcára írva: mult, jövő, jelen. S amint beszélni kezd gyújtó szavával, Mely diadalként zeng a légen át: A haldoklók szívébe új hit szárnyal . . . Könnyebb így tűrni a haláltusát. „Nem halt meg, él még s élni fog örökre, •Gusztáv Adolf örökké élni fog! Dicső kardjáról, mely most összetörve, Beszélni fognak késő századok. Mi az, mi meghalt s tűn a gyors idővel ? A test csak az, a porladó hüvely . . . De lelke él s mindig magasbra tör fel S bennünket is magához felemel!" „Óh, élni fog, örökre élni lelke, Hogy bátorítsa mindnyájunk szívét; Hogy fenragyogjon csillagként az eszme, S fényét áldásosán terjessze szét. Ha elnémul a harc, e véres örvény, Melyből mi tűnünk majd fel győztesen : Oh akkor is, a béke dús mezőjén Nagy szelleme közöttünk megjelen." „Mig lesz, ki szent hitéért harcra szálljon, S megvédje azt bátran, győzelmesen; Míg emberszív segítni kész a máson, Míg szenvedésre könyet önt a szem; Nemes, szent célra míg áldozni készek Az ismeretlen jövő századok: — Addig nevére nem száll bús enyészet, — Gusztáv Adolf örökké élni fog!" Béry Gyula.