Majba Vilmos szerk.: Reformáció. Költemények gyűjteménye a reformáció 400 éves jubiláris egyházi és iskolai ünnepélyei számára (Budapest, 1917)

Luther Wormsban. — Szalay Mihály

31 Sok más szív meg áldja, győzelmét kívánja; Egy híres tábornok ekkép szól hozzája: Kemény harcba indulsz, szegény jámbor barát. Hogy kimutasd s megvédd a magad igazát. Nehezebb csatában mi is ritkán forgunk, Kiknek ez kenyerünk, mindennapi dolgunk. De ha igazad van, légy erős e hitben : Jó ügyet, jó embert nem hágy el az Isten! Belép a terembe; meg is meglepődik, Amint a csillogás szemébe verődik. Fény az épületen, fény az embereken, Fény a mindenünnen rátapadt szemeken. Ott a magas császár, fejdelmek, hercegek, Érsekek, püspökök, főrangú követek. Kirí a szerzetes egyszerű ruhája, Ki Krisztus alacsony, szegényes szolgája. Bocsánatkéréssel kezdi a beszédjét: Félre ne ismerjék és meg ne ítéljék, Ha nem tud mindenkit kellően címezni, Nem akar ő azért tiszteletlen lenni; Egyszerű társak közt nőtt egyszerű sorban, Komor falak mögött csöndes kolostorban; Világi rendekkel ritkán akadt dolga, Hogy a címet, rangot megtanulta volna. Tobb könyvre mutatva azt kérdezik tőle: Vallod-e, hogy te vagy ezeknek szerzője? S hogy igennel felel, szigorún meghagyják: Tagadd meg ma nyíltan a könyvek tartalmát! Mondd, hogy tévedésből bántád az egyházat, Mindjárt kész számodra a teljes bocsánat; Vitatkozás, viszály magától elpihen, S marad, mint eddig volt, minden a régiben. Ám erre már Luther igennel, vagy nemmel Azonnal felelni könnyelműen nem mer. Érzi, nem magáról, többről van szó itt ma, Tettéért majd más is számadásra hívja; S jobb, ha a szív inkább az Istennek enged, Mint bármi hatalmú s rangú embereknek. Azért, hogy a dolgot mélyéig átlássa, Egy napi időt kér a meggondolásra.