Majba Vilmos szerk.: Reformáció. Költemények gyűjteménye a reformáció 400 éves jubiláris egyházi és iskolai ünnepélyei számára (Budapest, 1917)

Föl azt a kalapácsot! — Csengey Gusztáv

25 Nem látod őt, de hallszik suttogása, Megleli az a gyöngéd nő szívét, S míg elvakít a szép szem ragyogása, Kilopja bölcsőd pólyás gyermekét. — „Egy-két elorzott gyermek, nos, mit árthat?" így szól talán a lomha gondtalan . . . Rablott fiákból lett a janicsárhad;* Nézz vissza, milyen véres útja van! De nem! hisz, úgy-e, nincs fegyver kezében, Feléd üvöltve nem vezet hadat . . . Óh nem ! csupán a hálót húzza szépen, Óh sok van, a ki abban fennakad! — Az ő hatása együtt jár a vésszel, Ront láthatatlan'; ingat, mint a szél; Húzódik, mint a légvonat, ha rést lel, S fájón nyilalni kezd, hol szívet ér. Ahova eljut, bomlik ott a béke, Fázón gyanakszik férj és feleség Ö mindenütt a hasadó fa éke, A hova finom éle férkezék. És ezt az ellent csak heverve nézed ?! Nem látod: a szú gerendádba fúr; A szent örökség még ma drága részed, Majd összeroskad föltarthatlanúl. Kelj föl! — Hisz egykor fegyvert is ragadtál, Ha megtámadták örökségedet; Mentőt a honnak, hősöket te adtál, Múltjába föl van írva nagy neved. Téged dicsőít a magyar szabadság, A te erőd volt, hogy joga megélt . . S amit vetettél, most azok arassák, Kik elnyomásért nyertek szolgabért? Nem szabadulsz meg már ma véred árán, Haddal az ellen már nem ront elő; Amit ma sző és szít a sima ármány, Egy győzi csak le: a belső erő * A janicsárhadat rablott keresztyén gyermekekből alakította meg a török hatalom.