Majba Vilmos szerk.: Reformáció. Költemények gyűjteménye a reformáció 400 éves jubiláris egyházi és iskolai ünnepélyei számára (Budapest, 1917)

Október 31-én. — Porkoláb Gyula

20 Most elfeledtük s ez lett a vesztünk, Luther kitől várt küldetést, erőt. A hitnek útján nem követtük őt: Fövenyre álltunk, tehát elestünk. Csak hagyatkozzunk ismét az Úrra, Adjuk magunkat hatása alá, Menjünk, ha Ő küld, híven bárhová: S láttat velünk is csodákat újra! Szalay Mihály. Október 3í-én. Sötét az éj; a tévhit vak homályán Sugár nem dereng, nem szűrődik át . . . Sóhaj se kél; nincs egy, ki bátor ajkán Hangot bocsásson néma éjen át. Bilincsbe verve ész, szív és kebel. S a békó ellen nincs, ki szót emel! Rabláncra fűzve eszme, gondolat, Kínlódva senyved néma éj alatt. De ím ! ... mi az? ... a néma éjszakában Sugár villan, mint villám menny-egen Keresztültör, ront éjen, vak homályon, Mint napsugár a szürke fellegen! . . . Hiába szállnak vésztelt fellegek, Hiába csörgnek békók, fegyverek: Sötét fellegen csillogó sugár Áttör, az ellen nem rettenti már! . . . S a fény repül. A zordon éjszakának Egymásra dönti vészes fellegét. S ledőlt romjain trónt épít magának S onnan fenyíti, sújtja ellenét! És a trónról zúg, dörg messze-szerte, Alvót zajával keltve, fölébresztve: ..Békó széttörött, hajnal pirkad ím, Üljünk ünnepet az éj romjain 1"