Majba Vilmos szerk.: Reformáció. Költemények gyűjteménye a reformáció 400 éves jubiláris egyházi és iskolai ünnepélyei számára (Budapest, 1917)

Luther. — Porkoláb Gyula

Luther. Régen elverte már az éjfelet, A zárda csöndes, mint a néma sír. ^ Az udvaron, a háztetők felett Csupán a szélvész rémes hangja sír. Nyugodtan alszik már minden barát, Sötét a cellák kisded ablaka, A hosszú, néma, álmos éjszakát Az őr virrasztja át csak egymaga. De mégsem. ím a néma éjjelen Félénken, pisla mécsfény reszket át, — Ki virraszt még fönn vájjon e helyen, Nappallá téve csöndes éjszakát ?!.... Kicsiny cellában durva tölgypadon Kegyes barát ül némán, egymaga; Előtte könyv a vastag asztalon, Kezére hajtva széles homloka. Olvassa könyvét vággyal, lázasan, Hogy csakúgy falja mindenegy sorát ; Alig egy-két lap még, mi hátra van, Rövidke pár perc . . . s vége, nincs tovább. Beteszi könyvét, aztán elmereng, Elszáll a lelke távol, messzire, Hol az olajfák ékes lombja reng: Szép Kánaánnak gazdag földire. ... Ott ím Betlehem; kisded jászola Mennyi malasztot áraszt szerte-szét! Jeruzsálemnek fényes temploma Mint bámulá a gyermek .lángeszét! Galileának minden porszeme Róla beszél, hogy mit tett, merre járt,— Genezarethnek zajgó tengere Mint hordozá meg Isten nagy Fiát. Nainban hogy nyert fényes diadalt Fagyot lehellő zord halál felett. Miként ostromlá hő imáival A messze kéklő fényes menny-eget. Amerre indul, merre útja visz: Miként gyógyulnak bénák és vakok, Mint nyer sebére írt, ki benne hisz, Miként kisértik őt meg rongy gazok.