A reformáció négyszázéves emlékének ünneplése (Sopron, 1918)

IV. Ünnepi istentisztelet

36 megnyilatkozásait. Mint ahogy a virágba boruló fa nem mondja : én most valami különös jót cselekszem, érdemet szerzek, hanem életerejének teljességével, természetszerűleg rügyet hajt, azután színes szirmú illatos virággal díszíti zöld lombú ágait, majd midőn leperegnek a virág szirmai, lassú láthatatlan benső munkával gyümölcsöt növel, ügy a hit teljessége birtokában az emberi lélek és emberi élet fája egyszerű természetességgel az életszépség és életjóság száz és száz virágát nyitja, gyümölcsöt érlel, nem kiváltságos erényül, hanem a hit természetes és szükségszerű megnyilvánulásaképen. A hit ezen utolsó alkotó része egy árnyalati vonással sem változtatja meg a hitnek az isteni kegyelemhez való viszonyát. Ha még olyan verőfényes és emelkedett lesz is általa életünk, akkor is csak hitünk van, de nincsen érdemünk, akkor is nem a mi cselekedetünk, hanem Istenünk kegyelme tart meg bennünket. Ez az alaptétel több, mint egy alaptétel. Ez az evangéliom szerinti vallásos élet foglalatja, ez maga a reformáció. Mulhatik az idő, a fejlődés és szükséglet kemény átformáló keze egy-egy új vonást húzhat egyházi és vallási életünk rajzába, ez az alaptétel akkor is megmarad s egyházunk benső lényegének visszatükröződése marad. Mig ember lesz az ember s por annak sátora, míg sárból gyúrt vázban csillanik fel az Istenhez való hasonlóság és az örökkévaló erkölcsi törvény önző emberi akarattal veszi fel a harcot, addig a hitből való megigazulás tanából soha ki nem nőhet az emberiség. Egyházunk dogmája itt lesz a keresztyén élet etikájává s a keresztyén ember hívő lelkülete itt találja meg vallásos életének egészét. De vájjon hogyan építhetem ki az én hitem teljességét? Hogyan adhatok életet annak a vallási szólammá lett követelésnek: légy életközösségben a Krisztussal és élj a Krisztusban egy új életet? Az apostol a hit teljességének megjelölése után a gyülekezet iránt való szeretetről beszél. Szavai megismétlik a reformáció ama nagy jelentőségű igazságát, mely a hitet az egyházzal kapcsolja egybe. Nem szakíthatod ki hitedet a lelki élet nagy egyeteméből, nem teremtheted meg, nem építheted ki és nein biztosíthatsz neki életet a te elszigetelt különállóságodban. Hited csak akkor van, ha van egyházad. Krisztussal csak az egyházban léphetsz életközösségre, mert ez az Ο teste, ez az ő munkamezője. Itt csendül az örökkévalóság beszéde és itt nyered az Úr kegyelmének javait kegyelemből és szeretetből. A reformáció négyszázados ünnepe újítsa meg lelkünkben azt a nagy igazságot: egyház nélkül nincsen Krisztus, egyház nélkül nincsen hit. És újítsa meg bennünk a régi kötelességet: szeresd az egyházat! Nem idegen, ismered, hiszen a karjai között tartott. Simogató anyai kézzel lehajolt hozzád, vezetett s a lelke erejével erősített. Mint ahogyan az édesanya az édes anyatejjel saját életerejét önti át a gyermek testébe s ki tudja, nem adja-e meg általa arca s lelkülete kialakuló vonásait, úgy a te benső éned arcának, életnézetednek, gondolkozásodnak, jellemednek kialakulására evangelikus egyházunk is rálehelte saját lelkének képét. Nem érzed-e, hogy lelkedben