A reformáció négyszázéves emlékének ünneplése (Sopron, 1918)

IV. Ünnepi istentisztelet

32 Áldj meg minket, mindnyájunkat, óli minden áldásoknak Istene ! Áldj meg minket lelki-testi javaiddal, hadd örvendezhessen a mi lelkünk Tebenned a mi szabadításunknak erős Istenében a napok után, melyekben láttunk és látunk gonoszt. Áldj meg minket Te minden áldásoknak alyja s add, hogy szolgáljon ezen mi ünnepi istentiszteletünk isteni felségednek dicsőítésére, halhatatlan leikeinknek pedig épülésére és idvességére. Urunk! Istenünk! Miként Jákób ott a Jabbok partján tusakodott Veled, úgy tusakodunk mi is Veled: Nem, nem bocsátunk el, míg meg nem áldasz minket! Azért áldj meg minket! Nyisd meg az egek csatornáit s áldj meg mennyei áldással a Krisztusban ! Ámen. b) Kapi Béla püspök ünnepi beszéde. Négy évszázad záróhatáránál Istent kereső lélekkel megállunk és szemünk tekintetében tűzzé egyesül a múlt emlékével a jövendő reménysége. Nagy sugarú, messze földről jöttünk s nagy darab területen munkálkodó, szétszórt gyülekezetek imádcozó lelkét hoztuk magunkkal. Eljöttünk közel nyugatról, hol Erdősi Szilveszter János szava hívta szolgálatra a népet s hol a nagy Dévai Biró Mátyás emelte magasra erős kezét. Felsereglettünk messze délvidékről, hol élő gyülekezetek s hamvadt tűzü templomi oltárok felett még most is a nagy Sztárai Mihály lelke lebeg. Pillanat múlásig megpihentünk régi artikuláris gyülekezeteink templomküszöbén, megállottunk Ostffyasszonyfa bástyái alatt s hantot hoztunk a csepregi vértanuk halmáról: a hantban vértanú lélek sugárzását, a lélekben vértanus korszakok örökségét. És idejöttünk a Gerengel Simon, a Wittnyédy István gyülekezetébe, melynek templomából prédikátorok és tanítók indultak egykoron a pozsonyi törvényszékre. Kegyelettel állunk meg abban a gazdag történelmi multu városban, melynek patinás házfalairól történelmi korszakok beszélnek és hallgatag ajkak helyett megzendül a kövek kiáltó szava. Jöttünk és szikrát hoztunk messze gyülekezetek oltárairól s azt egyesítjük egymással, hogy szikrából lelkek tüze váljék s világítson a reformáció négyszázados ünnepén, mint csillag az éjszakában. Isten akarata reformációi jubileumi ünnepünket a világtörténelmi alakulás izzó kohójába helyezte. Apokaliptikus képek űzik egymást lelkünkben. Minden rettenetességeivel földre költözik a rémes pokol s Dante képzelete elszintáenedik a borzalmak változatossága mellett. De vájjon ebben a rettenetes világrendülésben, mely megingatja lábunk alatt a földet, mely országokat belémerít a vértengerbe s nemzeteket mulandó vesztükbe sodor, mely kigúnyolja az erkölcsi igazságokat és romokba tapodja az emberiség legnagyobb kulturális értékeit, hogyan illesztjük belé reformációi jubileumi ünnepünket a rohanó események sodrába? Mikor vajúdva nyög a vérbe-