A reformáció négyszázéves emlékének ünneplése (Sopron, 1918)

VI. Payr Sándor emlékbeszéde

VI. Payr Sándor emlékbeszéde az Eggenberg-ház udvarán tartott istentisztelet alkalmából. A mi segedelmünk legyen az Úrtól, aki teremtette a mennyet és a földet. Ámen. Ez ősi ház pitvaraiból szózat hallatszik felém: „Oldd le a te sarudat lábaidról, mert a hely, melyen állasz, szent hely." Nem is merészkedtem volna soha ez ősi emlékezetes szószékre lépni, ha egyházi elöljáróim bizalma nem parancsol: menj és hirdesd az igét. De van-e szükség erre itt, hol maguk a kövek beszélnek? Józsué egykor a Jordán vizén való átkelés után emlékköveket rakatott azt mondván: „Mikor kérdendik a ti fiaitok: mire valók ezek a kövek? megjelentsétek nekik : Szárazon jött által az Izrael e Jordánon. És lésznek e kövek emlékezetre az Izrael fiainak mindörökké." (Josué 4, 6. 21.) Ilyen emlékezetes kövek, kőoszlopok között állunk, keresztyén testvérek, ez ősi ház udvarán is. Négyszázados történetében hányszor ment át hazai egyházunk is szárazon a Jordán habjain. A vészes hullámok már-már elborították, de akkor az Úr parancsolt a haboknak és szinte csudásan tartá meg az ő kicsiny seregét. A bölcs Gamáliel ítélete teljesült be egyházunk felett is: „Ha emberektől vagyon e dolog, semmivé leszen, ha pedig Istentől vagyon, ti fel nem bonthatjátok." Istennek csodás gondviselését kell látnunk egyházunk történetében lépten-nyomon. Mikor az Urnák szolgáit Nápolyba a gályákra hurcolták, ugyanakkor az Úr a protestáns Hollandiából indít segítő hajóhadat az olasz partok felé s a kegyes Ruyter Adorján admirális,